„Kalandor vagy?… Bónisné a szemembe mondta, hogy a te urad, Eszter, vagy egy virtigli kalandor, vagy valami fenenagy ember a védőszentje, hogy így mer hazardírozni… Kalandor vagy? Bónisnénak azt mondtam, hogy nem tudom, mi vagy, csak azt tudom, hogy paraszt volt minden ősöd, és ezen a mostani helyeden azokat akarod védeni, akik még ebben a bolond világban is mernek megmaradni parasztnak…”
Az asszony, akinek a szavai visszajárnak Vinczellér János emlékezetébe, már halott. Özvegyen hagyta a negyvenéves férfit, árván a három gyerekét. És Vinczellér János, aki a Horka megyei Tanács mezőgazdasági osztályának a vezetője, egyszerre csak szembekerül egy, az egész további életét meghatározó dilemmával: vagy tengelyt akaszt a megye „mindenható notabilitásaival”, vagy pedig megalkuszik, hogy ezen az áron folytathassa, amit eddig is tett, s ami miatt sokan valóban kalandornak nevezik, vagyis érdek nélkül szolgálja az Upor menti vidék kisembereinek boldogulását.
A három napba sűrített, modern szerkezetű regényben a jelen, félmúlt és a múlt idősíkjainak keveredésével, a főhős és a három gyerek lélektanilag árnyalt, benső monológjaiból bontakozik ki a történet, amelyben nemcsak a szolgálat, a társadalmi lét hogyan-továbbja, de egy váratlanul fellobbanó új szerelem is tét lett.
