A Szűzmáriás királyfi eredeti formájában a háború éveitől máig nem jelenhetett meg, részint rosszul értelmezett vallásos színe miatt. Különösen értékei – és fogyatékosságai is – a székely népréteg történelmi örökségével elkötelezett íróegyéniség messianisztikus hitéből és költőiségéből adódtak. Legszebb részletei kétségtelenül azok, amelyek az ismeretlen anyavárosba érkezett, tehetséges paraszt- és munkásfiúk szabad lelkületét bizonyítják, és a reverendás igazgató, a képmutató tanárok ellenszenvét legyűrő fiatalok lázadását, diákcsínyeit, Robinson-kalandjait örökítik meg. Az író személyes vonásaitól fényesek ezek a balladás jelenetek: az egészséges szellem, gyermeki őszinteség, vidámság és ártatlanság mosolya húzódik végig a történeten.
A Szűzmáriás királyfi hit- és mesevilágával rokon, majdnem egy tőről fakadt a Zöld ág című regény is, amely két évtizeddel később keletkezett, s a világirodalmi téma sajátos és szuggesztív feldolgozása ellenére feledésbe merült. Epikai cselekménye a Jégtörő-regények bensőséges, meghitt világának folytatása. A történet a családi legendából indul, de egyetemes emberi kérdésekre is keres választ. Isten a szívbe oltotta a vágyat, hogy kedve legyen élni az embernek, s hogy betöltse a törvényt, ám az utat, mely az Ígéret földjére vezet, elfödte előtte. Jelképes értelemben a Paradicsomból kiűzött ember csillapíthatatlan szomját, hiábavaló és örök nosztalgiáját fejezi ki ez a regény.
