A "magyar pszicho" a Pontban tárja föl leginkább magát. A Pont egy kocsma Pest dzsungelének kellős közepén, ahová mindenki azért tér be, hogy a zsúfoltságban és testmelegben kiborítsa a vele egyívásúak elé a magával hozott nappali, a másutt-lét megpróbáltatásait. Itt van igazán "otthon" Klára, a fiatal kora ellenére is óriási sikereket arató festőnő, akinek belső monológjai és másokkal folytatott párbeszédei, vitái és "hitvitái" viszik előre a regény történését. A dialógus másik tagja állandóan változik: hol Gusztáv, a "prófétaságot rühellő" zseniális filozófus, hol Géza, a hegedűs, aki tanítani rühell, hol Pepe, az öreg, mikor cinikus, mikor bölcs festő - Klára a konstans tényező. A kocsma néha egész Budapestnyivé tágul, de ki-be jár itt az egész ország, időnként pedig azt vélhetük: tizenötmilliónyi magyar virtuális tere. És mind a tizenötmillió hozza magával sebzettségét, gyerekkori sérüléseit és útközben szerzett tüskéit, az idegenség érzését, a másság üvegfalát. Klára lázad az üvegfal ellen, össze akarja törni mind, ahány csak köréje épült. Mindent ki akar beszélni magából, pőrére vetkőztetni a lelkét, csak hogy cselekedjék ezt utána a többiek is, mert csak a kitárulkozásnak van tisztító hatása. Ha pedig már nem tehetik, érzi, sőt tudja, hogy az ő feladata helyettük kiordítani csalódásaikat, kudarcaikat, magányukat és keserveiket.
A külső történések és Klára emlékcserepei, önmagában elvégzett "lélekboncolása", szagok és színek, a Marosvásárhelyen maradt szülők iránti vágy megnyilatkozása - ez mind egyre nagyobb sebességgel pörög előre váltakozva, amely sebességet az olvasónak is át kell venni, mert mire felocsúdna, már nem tud kiszállni a pörgésből. Magával ragadta Tisza Kata vonzereje, hetykesége, daca.
