Török Sándor nagy helyzetfelismerő volt. A legkülönbözőbb emberek között hétköznapi, de az egészen váratlanul kialakult helyzetekben is képes volt meglátni a különlegest, az egyszerit, akár egy-egy emberben, akár az emberek által közösen kialakított szituációban, és amit látott - kitűnő író volt - kevés szóval, de nagy hátterekre utalva, fantasztikusan tudta megírni, elmondani. Az emberismeret művésze volt. Nemhiába mondta sokszor ő is, mint előtte annyian: Gnoti se Auton, azaz: Ismerd meg önmagad. Lassan a gyakorlatban jöttünk rá arra, hogy az ősi beavatási, majd a görög misztériumokban és filozófiában megjelenő közhelyszerű mondat valójában a világ megismerésének is első alapfeltétele. Az ötvenes években nagy szürke télikabátjában Török Sándor délceg, markáns férfi volt, mindenkinek tudott valami kedveset mondani, amitől az illető akár szebbnek és jobbnak érezte magát. Amikor gyerekeink születtek, a szokásos hetenkénti szűkkörű összejövetelek alkalmával mindig hozott egy-két Melbát és az ágyba menő gyerek párnájára varázsolta, hiszen egyik álneve szerint Csilicsala bácsi is ő volt. Nemhiába volt Kököjszi és Bobojsza igaz barátja. E két igaz barát terelgette őt a harmincas-negyvenes évek fordulóján az antropozófiához, mert e könyvek olvastán hívták meg őt, az akkor már ismert regényírót és színpadi szerzőt, Dr. Nagy Emilné Göllner Mária kissvábhegyi házába. Az akkori antropozófusok - itt volt a törzshelyük - kíváncsiak lettek, ki ez az ember, aki ilyen sokat tud az elementáris lényekről. Ő elment, sokáig mókázott, humorizált, megbotránkoztatta a művelt pesti polgárokat, majd egyszecsak ott ragadt. Aztán haláláig elkötelezte magát annak, amit antropozófiaként Rudolf Steiner révén megélt.
