A történelem furcsa paradoxona, hogy az 1526 utáni események sodrásában elszakadt Erdélyi fejedelmeinek a 17. század folyamán, miközben az országegyesítést tűzték zászlaikra, mindig azt a kényszerű különállást kellett deklarálniuk, amely ellen éppen küzdöttek - mint a lépéseket próbálgató kisgyermek, akinek mindig a kiindulási ponthoz kell visszatérnie. Ha a kis fejedelemség a maximumot nem is, de a körülmények által megszabott optimumot teljesítette.
"Valameddig pedig a ' Magyar Korona ott fen nálunknál erősebb nemzetségnél, a' németnél lészen, és a' Magyar Királyság is a' németeknek forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdéllyben fen-tartani, mert nékik is oltalmokra, javokra lészen. Ha pedig az Isten azt adná, hogy a' Magyar Korona, Magyar Országban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdéllyiket is intyük, nem hogy attól elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéllyék tehetségek szerént , és egyenlő értelemből azon Korona alá a' régi mód szerént adják magokat" - hangzott Bocskai szájából az egész évszázadon át, sőt tovább is "kötelezővé" vált politikai végrendelet. E gondolat mintegy ötvenöt évvel korábban a zseniális György barát agyában is felvillanhatott, legalábbis meggyilkolása (1551 december) előtt, amikor átérezte egész életművének hiábavalóságát: a Habsburgok behívása Erdélybe nem az ország egyesítését, hanem a fejedelemség romlását, végigpusztítását hozta magával. E képlet a 16. század során még többször is megismétlődött, míg igazából megfogalmazódott a végső konkluzió: Habsburg segítséggel lehetetlen a törököt kiűzni és az országegyesítését megvalósítani.
Báthori István volt az első, aki Erdélyből kiindulva kereste a hajdani Magyarország helyreállításának lehetőségét, ezzel hatalmas történelmi feladatot róva rá. És ezt a Habsburg-ellenes utat követte - bár nem Erdélyből kiindulva - a hiába várt Habsburg-segítségből kiábrándult Bocskai István, majd Erdélyre támaszkodva Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György is.
Megvalósítható volt-e az országegyesítés a 17. században? A kérdésre a címadó Illésházy-idézetben benne rejlik a felelet: a két nagy birodalom közti ütközőállam szerepére kényszerített haza csak a folytonos önpusztító s egyben önfenntartó harcban tarthatta meg nemzeti identitását, küzdhetett, és kellett is küzdenie létéért, de sem teljes szabadságát, sem egységét vissza nem nyerhette az Európában kialakult hatalmi egyensúly miatt.
