Az egyik nagy írónak volt egy minden tekintetben hasznos és ezért nagyszerű gondolata. Ha megteheted azt - mondta - , hogy nem írsz, akkor ne írj. E szavakat úgy kell értenünk, hogy csak annak szabad tollat venni a kezébe, aki minden lehetőségét kimerítette, hgoy elnyomja magában a vágyat, hogy tollat ragadjon (vagy leüljön az írógép mellé), és nincs a világon olyan erő, amely képes lenne őt visszatartani ettől a meggondolatlan cselekedettől. Igaz, ahogy én látom, e nagyszerű kijelentéssel kapcsolatban két megszorítást kell tennünk - ezek saját egyéni tapasztalataimon alapulnak. Először is, ha megvan a belső lehetőségünk arra, hogy ne írjunk (abban az értelemben, ahogy azt a nagy író gondolta), ez még nem elegendő érv amellett, hogy ne írjunk, amikor iskolai dolgozatról van szó, és például Petőfi vagy Puskin költészetéről kell írnunk, másodszor, nem biztos, hogy mindenki, aki csak nem tudta leküzdeni magában az írási vágyat, okvetlenül olyan műveket ír, mint a "Háború és béke" vagy "A kőszívű ember fiai". Ám mindenesetre, ha megfogadod a nagy író tanácsát, tiszta lesz a lelkiismereted, s ez önmagában nem is olyan rossz dolog.
