"...Tudjátok, ti szerencsétlenek, hogy mit esztek? Elkerekedett szemekkel néztünk rá. Hát persze, hogy tudjuk! - mondtuk kórusban, - Münchenben készült darálthúst eszünk, amit a bajor vadászvendégek hagytak itt. Azt mondja erre az erd.vez. Stimm! Csak azt nem vettétek észre, hogy a konzervek kutyaeledelt tartalmaznak! Na erre aztán mi is vágtuk ám a pofákat! Az anyjaszentségit a svábjának! - rikkantott fel Kiss Sanyi, a vendéglátóm - ezt nekem nem mondták, amikor a konzerveket odaadták! Aztán tüzetesebben megnéztük a konzerves dobozokat, amelyekre németül volt felírva, hogy "Fleisch-Missung fúr Hunde!" A rosseb se gondolta volna, hogy kutyaeledelt eszünk! Az erdészetvezető, meg a sofőr a hasát fogta a nevetéstől, mi meg szégyenkezve néztük egymást. Pokolian röstelkedtünk, főleg akkor, amikor az erdészetvezető a kezét nyújtotta búcsúzóul, és azt mondta mindkettőnknek, hogy VAU! Azzal becsapta a Gaz kocsi ajtaját és elporzottak az országút felé, mi meg ottmaradtunk meg mindig döbbent képpel. Már nem volt kedvünk az evéshez! Amikor a konzerves dobozra néztem, mintha egy kicsit a hányás is kerülgetett volna! Letakarítottuk az asztalt, én is összeszedtem a maradékomat. A szalonna bürkét, meg a konzervmaradékot odaadtam a kutyámnak. Annak nem voltak előítéletei a koszttal kapcsolatosan. Nagy falánk harapásokkal pillanatok alatt eltüntette az eléje rakott müncheni húskonzervet és a szájaszélét nyalogatva nézett vissza ránk. Neki ízlett a sváb kutyakoszt! Aztán mi is vettük a lapot, és amikor elbúcsúztam Kiss Sanyitól, kezel ráztunk és mintha csak összebeszéltünk volna, egyszerre mondtuk egymásnak, hogy VAU! Természetes is volt ez. hiszen egy koszton voltunk aznap: kutyakoszton! Magától értetődő. hogy híre ment az egész Erdészetnél a nagy vadászház - udvari ebédünknek! Sokáig vau-val köszöntöttek bennünket, sót amikor felmentem az Erdőgazdasághoz Budapestre, a folyosón a főmérnök is rám vau-zott."
Ezt a könyvet Wentzely Dénes erdész írta. Én már régóta készítek riportokat, de hozzá hasonló riportalannyal csak ritkán hozott össze a jó sors! Egész lényéből melegség, jókedv és valami leírhatatlan emberség árad. Az erdőről, a vadról, az erdővel foglalkozó emberről utánozhatatlan színességgel és nagy-nagy szeretettel mesél, ír, anekdotázik. De ha kell, indulatos és dühös is tud lenni, a hozzá nem értést, a nagyképűsködést, az alattomosságot nem szíveli! Ez a könyve a bellikbe szedett önvallomás az erdészetről és a vadászatról - TÖRTÉNELMI HÁTTÉRREL! Az "Őszi lombok alatt" című filmem is róla szól, róla, az emberről, az erdészről, az íróról és természetesen magáról az erdőről, annak lakóiról, a szakmáról, -na. - meg egy kicsit a történelemről is! Érdemes hinni neki. érdemes odafigyelni rá! Ahogyan az erdőben sétálva emlékezik, ahogyan a tollat forgatja, tudjuk, érezzük: otthon van! Most van otthon!
