„>>Abszolút nyugalmat akartam kifejezni<< – írja Van Gogh 1888-ban, Gauguinnek címzett levelében Arles-i hálószobáját festve. Amikor Ernst H. Gombrich A látható kép című nevezetes, gyakran idézett tanulmányában a levélben megfogalmazott művészi szándékot s Van Gogh festményének vibrálását, nyugtalanságát, feszültségét összeveti, az ellentmondást tapasztalva arra figyelmeztet bennünket: "Nem arról van szó, hogy ez a kudarc az üzenet átvitelében a művész vagy munkája ellen szólna. Csak azt hangsúlyozza, hogy a művészet nem azonosítható a kommunikációval.”
Gombrich e tanulmányában is idézi William M. Ivins híres könyvét, amely címében épp a vizuális kommunikációt és a művészet egyik széles körben használatos műfaját, a sokszorosított grafikát kapcsolja össze az „és” szócskával. S valóban, Ivins könyve a művészetértelmezés esélytelenségének szokásos XX. századi rezignációjával szemben éppen a megértés útjait és számtalan módját taglalja nagy hévvel a Van Gogh előtti európai történeti térben.
Ivins könyve közel fél évszázada jelent meg, magyar fordítása is több mint tizenöt éve elkészült, ennek rövid részlete időközben megjelent egy pécsi folyóiratban, a kötetben foglalt gondolatokat már több egyetemi generáció számára oktattuk idehaza is – magának az alapszövegnek a kiadása azonban még hiányzott. Igen hiányzott, mert egyfelől Ivins gondolkodásmódja az eltelt fél évszázad ellenére sem vált megkopottá; másfelől pedig azért, mert miközben Ivins tételeivel könnyű egyetérteni, indoklásmódja – s ez csak a teljes szöveget olvasva követhető nyomon – annál inkább vitára ingerlő." (Bán András)
