Az író a régi alföldi puszták hiteles krónikása, szerelmes rajongója, fáradhatatlan vándora, a folklór avatott ismerője volt.
Alakjai elsősorban tanyasi emberek, pásztorok, diákok, de betyárok s pandúrok is. Főhőse „Szuhay”, a jókedélyű, furfangos, józan paraszti gondolkozású embert testesíti meg, aki a bölcsességével sok problémát old meg.
Történetei 3-4 generációra kiterjedő időszakban játszódnak, az 1920-as évektől az 1820-as évekig visszamenőleg. Ez az író felnőtt korától, a nagyapai generáció ifjúságáig való visszanyúlást jelenti.
Nyelvezete ízes-zengzetes, a népi realista történetek zamatos humora, az Arany-Mikszáth-Tömörkény-Móra nevének jelezhető vonulathoz közelíti az írót, akinek hangja jellegzetesen egyéni volt.
Az író – zalai Szalay László dr. – művei több, mint négy évtizeden keresztül letiltás alatt voltak, újbóli megjelentetésükre nem kerülhetett sor. Az 1930-40-es években az első kiadások nagy sikert értek el, erre az idósebb korosztály még emlékezni fog.
A novellák zavartalanul tiszta és nemes ösztönösségű magyarsága a mai generációk számára is hűen mutatja be azt a világot, ahol a magyar nép gyökerei találhatók.
