Tizenkét évvel ezelőtt a Bolívia és Paraguay közötti úttalan bozót- és őserdőrengetegben egyszerre csak megéreztem, hogy a bosszantó trópusi vendég, a malária hamarosan tiszteletét teszi nálam. Lenyeltem fél tucat Resochin-tablettát, bekászálódtam a moszkitóháló alá, hogy ott böjtöljem ki az elkerülhetetlen lázrohamot, s azután az egész létezést valószerűtlenné tevő, levegős kábulatban zuhantam. S a svábbogarak hatalmassá tágult pontonként feketéllettek a hálóm külső oldalán. Patkányok rohangásztak a kőpadlón, s kunyhóm falának ajtóul szolgáló nyílásából mintha egy szőke óriás bicegett volna mankón az ágyam felé. Az idegen dánul beszélt hozzám. Vagy lázas látomás volt mindez?
Korántsem. Bjarne Berbommal, az indiánok közt élő, dr. Csörgőkígyó néven ismert dán orvosságos emberrel találkoztam. Együttlétünk nem tartott sokáig, mindössze pár óra hosszat, ám a következő esztendőben visszatértem Paraguayba, és megkerestem Bjarnét a dzsungelben, 1974–1975-ben pedig ő jött néhány hónapra Dániába, s próbálta – eredménytelenül – megtalálni helyét egy komputer irányította társadalomban. 1975 nyarán hazakísértem Dél-Amerika őserdeibe, indián barátaihoz. Útközben mesélte el élete történetét, ennek fő vázát nyújtom most át az olvasónak. Valaki egy alkalommal azt mondta Bjarnénak, hogy azon kevesek közé tartozik, akik egyszer megmerítették kanalukat a kaland csajkájában… s ezért aztán már soha többé nem bírják abbahagyni a kanalazást. Hogy ez valóban így van-e, megítélhetik a következő oldalak alapján.
