Az ember őskorával foglalkozó tudósok között közmegegyezés volt: a kutyát a férfi nevelte ki elárvult farkas-, esetleg sakálkölykökből. Ma már tudják, hogy ez nem egészen így volt. Az elpusztított szülőjű kölyköknek tejre volt szükségük. Csakhogy akkor még nem volt az ember barlangja vagy lombsátra körül se tehén, se juh, még kecske sem. Csak anyatej létezett. Őskismamák emelték mellükhöz az apró farkaskölyköket: az erdőbe került kisgyereket szoptató farkas meséje, lett légyen szó A dzsungel könyvének főszereplőjéről, Maugliról vagy a hatalmas római birodalom magjának alapítóiról, Romulusról és Rémusról, fordítva igaz. S hogy miért történt ez így? Mert ilyenek a nők.
Már ha lehet tudni, hogy milyenek. Titkaik egyike az, hogy egyik ilyen, a másik olyan. Sőt ugyanazok a nők lehetnek egészen mások is, attól függően, hogy aggódó anya vagy lázadó tini, meny vagy anyós, szívtipró démon vagy kemény "rámenedzser" szerepét osztja ki rájuk éppen a sors. Különösen a huszonegyedik század nyugati kultúrájában. Mindent tudnak, amit a férfiak, ráadásul egy kicsit jobban is csinálják, a mindenütt létező előítéletek miatt.
Szóval míg mi, emberi hímek tudvalevőleg nem tudunk gyereket szülni, a nők mindent tudnak, amit a férfiak. Az orvostudomány is segít nekik. Lassan már nincs is ránk szükség. A természet ismeri a férfi nélküli fajfenntartás módját... De van egy óriási szerencsénk: valamiért szeretnek minket. Férjként, haverként, pasiként, nőként, fiúgyerekként vagy az élet egyéb szerepeiben. Pedig gyakran "rossz kutyák" vagyunk. Ám igazából emberről, családról, szeretetről, szerelemről, szóval életről szól az asszonyi bölcsesség. És érdemes figyelni a nők gondolataira: nemcsak a többi nőnek, hanem minden férfinak, aki tudni szeretné, milyenek a nők. Nemcsak bőrük felületén, nemcsak arcukon a smink alatt, még csak nem is szívükben, hanem homlokuk mögött, a gondolataikban.
Az utóbbiakból ez az első válogatás nehéz és szép anyanyelvünkön.
