Galaktika 300.

Raktáron
Raktárkészlet:
1 db
Galaktika 300.
állapot
antikvár példány, jó állapotú
600 Ft
A vásárlás után járó pontok: 6 Ft
Részletek

300. Amikor 1972-ben útjára indult a Galaktika az első számmal, készítői minden bizonnyal tele voltak tervekkel a jövőre nézve, de az évi négyszeri megjelenés mellett nem gondolhatták, hogy még saját életükben eljuthatnak a 300.-ig. Ami azt illeti, 200 lapszám összeállítása is 50 évbe tellett volna. De aztán fölgyorsult az élet, a negyedéves antológiából havi magazin lett, és a Galaktika immár évi 12 megjelenéssel robogott előre. Az 1995-ös megtorpanást követően azonban kilencévnyi csönd következett, és csak 2004- ben kerülhetett a hírlapárusokhoz a 176. szám. És hát azóta ismét eltelt több mint 10 év. Az emlékezetes, jubileumi lapszámok mindig kihívás elé állítják a szerkesztőket: miben legyenek ezek mások, mint a többi, milyen pluszt adhatnánk olvasóinknak? Annak idején 1983-ban az 50. amolyan ős-XL lett, bő kétszeres terjedelemmel, és három hosszú kisregénnyel vagy rövid regénnyel a szokásos novellák közt. A 100. mindössze néhány gratulációt adott közre a nagyvilágból, és valóra váltott egy borítót illető próféciát. A 200. egy hasonló, korábban meghirdetett borító-jóslatot teljesített be, az azon szereplő szerzők közreműködésével. És most elérkeztünk a 300. számhoz. Sokáig ötleteltünk, mivel töltsük meg, hogyan különböztessük meg a többitől. Főszerkesztőnk állt elő azzal, miért ne nyernénk meg a kortárs hazai szépirodalom nagyjait egy-egy fantasztikus novella megírására? Sőt, lapigazgatónkkal, Mund Katalinnal együtt vállalta a szervezéssel járó kulimunkát is, a részletek letárgyalásától a határidők betartatásáig. És most itt foghatjuk végre a kezünkben ezt a különleges Galaktikát, amivel egyrészt bizonyítani szeretnénk, hogy a fantasztikum zsánere nem elzárt gettó, hanem szervesen át- meg átszövi az irodalom minden területét, másrészt a szerzőknek is kedvet próbálunk csinálni ahhoz, hogy ne csupán egyszeri legyen kirándulásuk e titokzatos, ismeretlen tartományba. Olvassák önök is akkora szeretettel, amekkorával mi összeállítottuk!

Adatok
szerző
Burger István szerk.
cím
Galaktika 300.
alcím
Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás - XXXVI. évfolyam, 2015. március
kiadó
Metropolis Media Group Kft.
kiadási év
2015
oldalszám
112
kötés
puha kötés
megjegyzés
borító sarka picit megtört
sorozatcím
Galaktika
kötetsorszám
300.
kiegészítő információk
Színes és fekete-fehér fotókkal, illusztrációkkal.
Cikkszám
833227
Vélemények

Legyen Ön az első, aki véleményt ír!

Tartalom

Böszörményi Gyula: Isá, por es homou 6
Elhagyni a Földet 16
Parti Nagy Lajos: Egy ezüstóra előzményei 20
Hartay Csaba: Egy tehén fénykora 24
Pataki Éva: Banach-terek 26
Dragomán György: Hőc-hőc 34Filmajánló 36
Burger István (Tom Anderson): Új perspektíva 38
Mund Katalin: Restart 42
Csányi Vilmos: A Mester 44
Benedek Szabolcs: Carmilla visszatér 54
Kiss Noémi: Orsolya, a csecsemőnk 60
Intelligens dizájn 63
Egressy Zoltán: Az áruló 64
Szabó T. Anna: Rekreáció 72
A jövő otthona 74
Vörös István: Az iskolabusz nem jut el a Jupiterre 76
Darvasi László: Hóhér 82
Képregény: Tengeri Chico (hetedik rész) 85
Cserna-Szabó András: Smafu 96
Kapcsolatfelvétel 100
Bárdos Deák Ágnes: Karmafordító 102
Csaplár Vilmos: Ami elmúlt, elmúlt 106
Ménes Attila: Folyosó a Holdra 108