Az indiai szubkontinensen fellelt első, emberi jelenlétre utaló nyomok a paleolitikum korába vezetnek vissza. A megmunkált kőszilánkokat az Indus kis mellékfolyója, a Szoán medrében találták. Feltételezések szerint e primitív szerszámokat az utolsó jégkorszak végén a szubkontinensre benyomuló, Közép-Ázsiából származó embercsoportok készíthették. Antropológusok ugyanakkor Afrikából származó közösségek érkezésére is találtak bizonyítékokat. E kettős hatás adhat magyarázatot az indiai civilizáció kétarcúságának kialakulására, mely a történelem során mindvégig fennmaradt: északon indoeurópai kultúrkör alakult ki, domináns árja tartalommal; délen a dravida kultúra virágzott.
A mezolitikum időszakában, mintegy 30 000 évvel ezelőtt az indiai kontinenst elérte a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzsek második nagy migrációs hulláma. Vándorútjuk során e csoportok kőből készült szerszámokat és fegyvereket hagytak maguk után Kr. e. 6000 körül az említett népcsoportok már berendezkedtek a szubkontinensen, s a vadászatot földművelésre, pásztorkodásra cserélték fel, ami a helyhez kötött életmód kezdetét jelentette.
