Hársfalvi Sándor - Repülőmodellezés

Nincs raktáron
Hársfalvi Sándor - Repülőmodellezés
állapot
antikvár könyv
ISBN
9631023648
1 800 Ft
A vásárlás után járó pontok: 48 Ft
Részletek

A műszaki tudományok és a technika a századforduló óta többet fejlődött napjainkig, mint annak előtte az emberiség egész történelme folyamán. Naponta újabb és újabb technikai csodák kápráztatnak el bennünket, s a technika bevonult hétköznapjainkba is. Életünk minden mozzanata végtelen szorosan kötődik a technika vívmányaihoz, hiszen alkotó munkánkat ma már el sem lehet képzelni nélküle. Ugyanakkor otthonunkból sem hiányoznak az életet kényelmesebbé tevő gépek, a szórakoztató és hírközlő eszközök.
Érthetően egyre nagyobb a technika iránti érdeklődés is; főleg az ifjúság részéről nyilatkozik meg ez hallatlan mértékben. Éppen ezért a technikai műveltség terjesztése, és az iránta megnyilvánuló érdeklődés kielégítése, annak szakszerű és megfelelő irányítása napjainkban szükségszerű feladat.
Igen jelentősek e tekintetben a Magyar Honvédelmi Szövetség modellezőklubjai és -szakkörei, ahol főként a fiatal generáció tízezreinek nyújtsunk alapvető technikai ismereteket a modellező tevékenység kapcsán.
Amint e könyvből is kitűnik, a modellezők a legkülönfélébb anyagok feldolgozásával építik modelljeiket, amihez számtalan kéziszerszám, gyakran szerszámgép szükséges. Alapfokon jártassá válnak tehát a fa-, műanyag- és fémipari gyártástechnológiában. A modellépítés műszaki rajzismeret nélkül elképzelhetetlen. Egy sor elméleti - matematikai és fizikai - alapismeret is nélkülözhetetlen a modellekhez szükséges számításokhoz, a modellek repülésének megértéséhez és a gyakorlati feladatok megoldásához. Ezenkívül a modellezés fejleszti a vele foglalkozók technikai gondolkodását, kombinatív készségét, hiszen a modellek tervezése vagy a modellek berepítése, a hibák elhárítása e készséget feltételezi.
Az előbbiekben említettek megismeréséhez, elsajátításához e könyv tanulmányozása nagymértékben hozzájárulhat. Mindazt az elméleti és gyakorlati útmutatást tartalmazza, amelyek a kezdőket elvezetik a szabadonrepülő kategóriák versenymodelljeihez. A modellezőklubok és -szakkörök tagjainak is hasznos kézikönyve lehet, mivel a témát átfogóan, egy-egy kategória modelljének kivitelezési lehetőségét sokoldalúan tárgyalja.
Remélem, hogy e szakkönyv a modellezők ismereteinek gyarapításán túlmenően, a modellezés népszerűsítésének és a technikai ismeretterjesztésének is hasznos eszköze lesz.
Bp. 1977. május
Dr. Beck Rezső
MHSZ OK Modellezési oszt. vez.,
a Magyar Modellező Szövetség főtitkára

Adatok
szerző
Hársfalvi Sándor
cím
Repülőmodellezés
kiadó
Műszaki Könyvkiadó
kiadási év
1983
oldalszám
240 + mellékletek
kötés
kemény kötés
kiegészítő információk
3 melléklettel. Fekete-fehér ábrákkal illusztrálva.
Cikkszám
9631023648
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Tartalom
Előszó 9
A repülőmodellek anyagai, a modellező szerszámai és munkahelye 11
Anyagismeret 11
Faanyagok 11
Fémek 14
Műanyagok 15
Kötőanyagok, kötőelemek 18
Bevonó- és kikészítőanyagok 21
Egyéb modellezőanyagok 24
A modellező szerszámai 24
Rajz- és mérőeszközök 24
Daraboló, forgácsoló kéziszerszámok 26
Szerelőszerszámok 29
Egyéb kéziszerszámok 30
A modellezők kisgépei 30
Baleset elleni védelem 32
A modellező munkahelye 33
Alapismeretek és az első modellek 35
A repülőmodellekről 35
Repülőmodell-típusok 35
A repülőmodellek főbb részei 40
A repülőmodell szerkezeti felépítése 41
Elméleti alapok 43
Légerőtani alapfogalmak 43
A repülőmodellek stabilitása 46
A repülőmodell-építés első lépései 47
Papír- és balsamodellek 47
Sikló vitorlázómodellek 55
A sikló vitorlázómodellek repítése 67
Elméleti ismeretek versenyzőknek 72
Alapvető fizikai összefüggések 72
Sebesség és gyorsulás 72
Az erő 74
A vektormennyiségek ábrázolása 76
Forgatónyomaték 78
Munka, energia, teljesítmény 78
Szilárdságtani ismeretek 79
Légerőtani ismeretek 84
Bernoulli-törvény 85
A légellenállás 87
A felhajtóerő 90
Az indukált ellenállás 94
Légerőtani hasonlóság, a Reynolds-szám 97
Szárnyszelvények és szerkesztésük 100
Stabilitás 103
A repülőmodellek ábrázolása 108
Vitorlázó verseny-repülőmodellek 115
A vitorlázó repülőmodellek jellemzői 115
A vitorlázó repülőmodellek versenyszabályzata 115
A vitorlázómodell jellegéből fakadó további követelmények 117
A vitorlázó versenymodellek építése, repítése és a versenyzés 119
A szárny és a vízszintes csillapító felület építése 119
A szárny és a vízszintes csillapító felület bevonása, lakkozása 135
A törzs építése 137
A vitorlázómodelleken alkalmazott mechanikus alkatrészek kivitelezése 141
A repítés előkészítése 147
A modell repítése 148
Berepítés 148
Meteorológiai ismeretek 151
Versenyzés 152
Modellmotorok, légcsavarok 155
Modellmotorok 155
A gumimotor 155
Dugattyús belsőégésű motorok 159
A dugattyús belsőégésű motorok típusai, felépítése, működési elve 159
Üzemanyagok 166
A belsőégésű motorok üzembehelyezése, üzemeltetése 167
A légcsavar 173
A légcsavar működési elve 173
A légcsavar szerkesztése 176
A légcsavar készítése 178
Légcsavarkészítés belsőégésű motorhoz 178
Légcsavarkészítés gumimotoros modellekhez 182
Szabadonrepülő motoros modellek 184
A szabadonrepülő motoros repülőmodellek repülésének elméleti kérdései 184
Gumimotoros repülőmodellek 188
A versenyszabályzat előírásai 188
A gumimotoros modell jellegéből fakadó további követelmények 189
A gumimotoros repülőmodell építése 191
A szárny és a vízszintes csillaptó felület építése 191
A törzs készítése 194
A légcsavarszerkezet és az egyéb működő részek elkészítése 201
A repítés előkészítése 204
A gumimotoros modell repítése 208
Berepítés 208
Versenyzés 211
Mechnikus motoros repülőmodellek 211
A versenyszabályzat előírásai 211
A mechanikus motoros modell jellegéből adódó további követelmények 213
A mechanikus motoros modell építése 214
A szárny és a vízszintes csillapító felület építése 215
A törzs építése 218
Segédberendezések, mozgató mechanizmusok 220
Üzemanyagtartály 227
Bevonás, lakkozás 231
A légcsavar 232
A repítés előkészítése 233
A mechanikus motoros modell repítése 236
Berepítés 236
Versenyzés 239