DOBRA KERÜLT VÁRAK
Vége volt a nagy európai háborúnak: a nagy világhódító ott ült már Szent Ilona szigetén, a szövetségesek pedig Párizsban restaurálták Franciaországot. A sok újan teremtett királyság, respublika visszatért a maga régi gazdájához. Az illyriai királyság pünkösd napja is elmúlt, s lett belőle megint „magyar partvidék", - „Isztria", „Horvátország". Cifra élete volt ennek az országnak: egy emberöltő idő alatt hatszor változtatott urat; volt a velencei dózse birtoka, a római császáré, azután a muszka cáré, megint a francia császáré, újra a római császáré, aztán az illyriai királyé, végre hetedszer megint csak visszakerült a római császárhoz, aki egyúttal magyar király is. - Legutoljára a franciák vonultak ki a váraiból. Odafenn Bécsben az udvari hadi főszámvevő hivatal kiadta a rendeletet, hogy ezekből a sok remanentialis várakból azokat, amik nem fortificationalis célokra valók, el kell kótyavetyélni. Mindenáron túl kell rajtuk adni.
A mi szép Fiuménk közelében is van két ilyen vár: az egyik Tersatto, mindjárt a város fölött, a másik Porto Re mellett Frangipáni vára. Mind a kettőt ott árverezték a fiumei hadosztály! bizottság épületében.
Tersatto vára mind távolból, mind közelbül tekintve, a regényesség minden magasabb fogalmainak teljesen megfelel; Frangipáni vára Porto Re mellett azonban messziről is, közelből is visszariasztó képet mutat: akár szárazról, akár a tenger felől halad el mellette az utazó, az a gondolatja támad: „no ott nem szeretnék lakni"
(részlet)
