Éppen 100. évfordulóját ünnepelték a világ első nemzeti parkja (Yellowstone, Egyesült Államok) fennállásának 1972-ben, amikor hazánkban az első hasonló, úgymond legmagasabb szintű természetvédelmi területet létrehívták a Hortobágyon.
Az elmúlt évszázad alatt másfél ezerre nőtt a nemzeti parkok száma a világban, és összterületük több mint tízszer nagyobb, mint hazánk. Az ember az elmúlt évszázadokban évtizedekben ugyanis oly mértéktelenül, meggondolatlanul pusztította természeti környezetét, hogy egyre sürgősebbé vált Földünk egy-egy jellegzetes, ősi természeti képének eredeti formában történő megőrzése, saját érdekünkben is!
Ezek a rezervátumok közel sem öncélúan „bekerített” földdarabok. Az egyre városiasodó ember szellemi-testi kikapcsolódását éppúgy szolgálják, mint a biológiai ismeretszerzést, az oktatást és a tudományos kutatást. Szerencsére Magyarországon egyre inkább tudatosul, hogy természeti kincseink, a magyar táj, a jellegzetes növény- és állatvilág megőrzése éppoly kötelességünk, mint nemzeti kultúránk, történelmi hagyományaink, szellemi és tárgyi népművészetünk megőrzése és illő ápolása.
Öt nemzeti parkunk (Hortobágy 1972, Kiskunság 1975, Bükk 1976, Aggtelek 1985 és Fertő tó 1991), több mint 130 tájvédelmi körzet és mintegy ezer védett természeti objektum jelzi e törekvés gyakorlati megvalósulását.
Tisztában vagyok azzal, hogy mi, magyarok nem büszkélkedhetünk Niagara-vízeséssel, Serengeti pusztával… és mégis, a következő könyvlapokon bemutatott természeti értékek számomra mindennél fontosabbak. Mert e tájak, kövek, növények és állatok – összességükben – a Szülőföldet jelentik.
