A fényképezés találmányát 1839-ben jelentették be a Francia Akadémián. Megkezdődött a látható világ megismerése hiteles képek alapján. Ha a néprajzkutató nem tárgyakat gyűjt, hanem „csak” ezer és ezer fotót készít arról, ami megragadja, ami el fog tűnni – ablakot nyit a múltra. Ne feledjük: a félmúlt is történelem!
Sok évszázadon át az Alföld népe inkább állattartásból élt, mintsem földművelésből. Országunkból hatalmas gulyákat indítottak a villásszarvú magyar marhából Nyugat-Európa vágóhídjaira. Ma úgy mondanánk: önjáró húsexportunk volt.
Páratlan fizikumú gulyások – hajdúk – hajtották az állatokat, akik útközben akár fegyverrel is meg tudták védeni a rájuk bízott hatalmas értéket. Később hűségesen szolgáltak a Habsburg-ellenes győzelmes magyar szabadságharcban, és vezérük, Bocskai István hálából letelepítette őket a Tiszántúlon a XVII. század legelején. Így jöttek létre a hajdúvárosok, köztük Hajdúnánás.
Nánás határának nagy része füves puszta. Ennek legjobb hasznosítása a múltban is, a jelenben is a legeltető állattartás.
Az 1970-es évek közepén a régi időkre emlékeztető országos vásárokat tartottak, melyek nyitott könyvként kínálkoztak a hagyományos világ megismeréséhez. Helyi és messziről érkezett mesteremberek kínálták a paraszti életvitelhez szükséges portékát. A kirakodóvásár tőszomszédságában volt az állatvásár, ahová ugyancsak nagy távolságokból sereglettek ide.
Hajdan a távolabbi vidékek közötti „kommunikációra” is a vásár nyújtott alkalmat. Itt tudakozódtak arról, hogy az ország más vidékein mi fontos történt, milyen áron cserélnek gazdát a jószágok és a termények, mit ígér a búza és a kukorica.
A pásztorokat sajátos kalapviseletükről azonnal fölismertem a vásár forgatagában. Összebarátkoztam a híres pásztordinasziák tagjaival, és sorra látogattam őket igazi közegükben, odakinn, Isten szabad ege alatt. Arcvonásaikon szinte ott látjuk a tájat, és világszemléletükben, bölcsességükben azt a gondolkodást, amely manapság csak a mindenséggel együtt élő ember sajátja.
Kunkovács László
