Szerencsés ember vagyok. Bánatok, bajok, csalódások értek, mint minden embert - viszont többet kaptam az átlagnál. Több változatosságot. Több színt, több örömet. Így Indiát is. Nem turista voltam, aki végigszáguld az országutakon. Nem voltam - kell-e mondanom - misszionárius, aki hasznosan vagy haszontalanul jótékonykodik. Nem voltam üzletember, aki csak a gazdagokat ismeri.
Iskolai tanár voltam, egy a két-hárommillió közül. Három évig éltem az indiaiakkal hétköznapjaikat, ünnepeiket. Ettem mahárádzsákkal állva, ültem parasztok szobájának trágyával egyengetett földjén, és csészealjból ittam a teát, mint ők. Háltam milliomosoknál és várótermekben. Hányféle emberrel beszéltem! És mindegyiktől kaptam valamit, ami nélkül sokkal szegényebb lennék.
Láttam a Tadzs-Mahalt is. Fürödtem a Comorin-foknál, a három tengerek vízében. Beszéltem kasmíri szőnyegszövőkkel, bengáli halászokkal, gudzserati orvosokkal, urdú írókkal... Láttam az ellorai barlangtemplomokat, a nagymogulok márványpalotáit. Láttam... egek, mennyi mindent láttam, és milyen keveset!
