Ahogyan a sorozat előző köteteiben tette, a szerző ezt a korszakot is huszonegyedik századi nyelven és szemlélettel írta meg a mai olvasó számára. Itt nincsenek szoborszerű alakok, a kor uralkodói, politikusai, asszonyai nem talapzaton álló merev figurák, dehogy! Éppen olyan hús-vér emberek, mint a maiak. Olyanok, amilyenek a maguk idejében valóban voltak. És a könyv lapjairól megtudjuk, hogyan is zajlott le a Dózsa-féle parasztháború, milyen furcsaságok előzték meg és követték a mohácsi csatát. Kiket milyen érdekek mozgattak, kik, hol mikor voltak becsületesek, mikor aljasak? A szerző nem regényt írt, hanem krónikát. Az események krónikáját, korabeli szemtanúk beszámolói, levelek, emlékiratok, bel- és külföldi kortársak leírásai alapján. Így aztán minden eseménynél ott vagyunk, mintha valóban ott lehettünk volna. A történések sűrűjében látjuk Zrínyi Miklóst és Szulejmán szultánt Szigetvár alatt, a furcsa királyt, Szapolyai Jánost, II. Lajost, majd a tragikus sorsú erdélyi fejedelmeket, köztük a beteges lelkű Báthory Zsigmondot. Vagy az osztrák uralkodókat, köztük a komplett elmebeteg Rudolfot, akinek őrültségeire, életmódjára, fantasztikus szenvedélyeire a szerző sok teret szentel. De közben látjuk a nép szenvedését is. Vészesen közelről villannak fel azok a képek, amelyek az akkori egyszerű emberek gyötrelmekkel teli életét jellemezték. A magyar történelem egyik fekete századát még sohasem mutatták be nekünk ilyen tömören, mégis megkapóan és drámaian.
