Az Egy szem eper a rendszerváltozás regénye, ám több és kevesebb is annál. Több, mert egyes szintjei visszanyúlnak a két világháború közötti időkig, a nagyapák világáig, kevesebb, mert a rendszerváltozás folyamatait személyes tapasztalatai alapján ábrázója a szerző. Orosz István a szamizdat Beszélő alapító nyomdászaként került kapcsolatba a nyolcvanas évek elején kibontakozó magyarországi ellenzéki csoportokkal. Az elsősorban önéletrajzi elemekből építkező regény egy szegény, „proli" családból származó tehetséges fiatalember életútját meséli el, hogyan jut el a kádárista Magyarországon az aktív ellenzékiségig, ennek milyen következményei lesznek sorsa alakulására, hogyan kényszerül angliai emigrációba, hogyan válik „fölösleges emberré", mert nem tud azonosulni a kibontakozó negatív folyamatokkal, hogyan veszíti el a talajt a lába alól. Életének viharain keresztül földereng a rendszerváltozáson átesett ország sorsa.
Az Egy szem eper szenvedésekkel terhes, megrázó és ugyanakkor élvezetesen fölszabadító történet Magyarország közelmúltjáról, méltán illeszkedik azoknak a műveknek a sorába, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy sokféle történet elbeszélése révén valamiféle konszenzusos nemzeti önismeretre tegyünk szert, mert erre talán soha nem volt még akkora szükség, mint napjainkban.
