Tuskó Hopkins tömzsi volt, de nem kövér, és egy nézeteltérés alkalmával valamivel az arcába vágtak, hogy az orra apró lett és egészen vörös. A hangja recsegett állandóan, keménykalapját a tarkójára tolta, egészen apró szivarokat szívott, bizonyára másodkézből, és rendkívül csámpás volt.
Ő vett előbb észre az utca emberáradatában, amint ott mentem előtte.
Barátságosan a vállamra veregetett, majd felsegített és leporolt.
- Szervusz, Csülök!
- Tuskó! - kiáltottam örömmel. - Téged az ég küldött. Nincs lakásom, és mindössze tíz frankot kaptam a kapitány viharkabátjáért.
- Nem tesz semmit, fiam! Nem tesz semmit, fel a fejjel - mondta, mert mindig bizakodott, hangosan és szélesen. - Nincs semmi baj!
- Számíthatok rád?
- Hülye vagy? Barátok között ez nem kérdés.
- Szóval?
- Elisszuk a tíz frankodat, azután majd csak lesz valahogy. Gyere!
Ilyen ember volt. Hűséges barát és ízig-vérig áldozatkész.
