„Senki sem próféta a saját hazájában" – állítja az ismert régi mondás. Ám Franciaország, ez az újító szellemű, minden megszokottat elvető ország mintha megcáfolná ezt az ősi bölcsességet, olyan határozottan, tudatosan képes megélni saját kulturális identitását. Úgy tűnik, hogy a történelem, melyet gyakran szűkítünk le egyoldalúan a múlt régészeti feltárására, ezen a hatszög alakú földdarabon képes volt gyökeret ereszteni, s e gyökerekből szüntelenül megújulni. A dicsőséges múlt emlékeit a világszerte divatot teremtő, újító szellem alkotásai veszik körül. A művész – aki másutt gyakran a társadalmi normákkal szemben áll – nemcsak hogy képes beilleszkedni a francia valóságba, de azzal, hogy alkotásaiban ábrázolja, egyúttal gazdagítja is. A francia nép az alkotókészség valamennyi megnyilvánulását tiszteletben tartja, és joggal, hiszen az évszázadok során nagyszerű személyiségek képviselték a kreatív szellemet ezen a földön. Lehetetlen volna felsorolni mindazokat, akik hozzájárultak az eszmék szüntelen áramlásához; ha csak a XX. században maradunk: Raveltől Berliozig, Matisse-tól Le Corbusier-ig számtalan olyan hírességet említhetnénk, akik forradalmi hatással voltak az emberi szellemre. S akkor még nem is szóltunk az írókról, irodalmárokról, akik a második világháború végétől napjainkig öt Nobel-díjjal gazdagították a francia irodalmat. A széles látókörű állami vezetők a haladás zálogának tartják a szellemi életet – s ugyanakkor ez a politika nem megy más, fontos dolgok rovására. Hiszen a természeti környezet védelmét és az épített örökség megőrzését is szívükön viselik az ország polgárai, akik szinte valamennyien, tekintet nélkül társadalmi helyzetükre, a művészet és a kultúra „fogyasztóinak" számítanak. Kötetünk képein a Franciaország iránt érdeklődő olvasó éppúgy láthat érintetlen természeti tájat, mint modern, funkcionális városképet – vagyis a kedvelt, de hamis, giccses olajnyomatok helyett a valóságot mutatjuk be.
