Ahogy Banyóka végig ment az erdőin, mindenki köszöntötte. A medvék bólogattak előtte, az ürgék sorba álltak és szalutáltak, a gyöngyvirágok fejüket kecsesen meghajtották, a mókusok tapsoltak, a madarak dicsérő szavakat énekeltek. Paca Palit ismeritek. Az bizony nem köszöntötte olyan alázatosan. Inkább szemtelen képpel rávigyorgott és pajzánul kérdezte: No ugyan mióta Lóg az orra, Banyóka? Banyóka szeme erre a csúfondáros szóra megvillámlott és szárazon csak annyit mondott Palinak: - Megkeserülöd, hogy nem öreganyádnak szólítottál! Mi történt, mi sem? én nem tudom, nem kérdeztem ki Banyókát a mondókája felől, csak annyit tudok, hogy Paca Palival hirtelen fordult egyet a világ. Mintha csupa óriás közé érkezett volna. Minden olyan nagy lett hozzá képest. Csak percek múlva tudott föleszmélni arra, hogy nem a dolgok lettek nagyok körülötte, hanem ő lett kicsiny. Igen bizony! Banyóka őt varázsolta pöttön kis emberkévé. Akkora lett, hogy egy ürgelyukba is belefért.
