Lou Reed mindig a saját művészi elképzeléseihez igazította a rockzene különböző irányzatait, s munkásságában a legváltozatosabb kifejezési formákkal találkozhatunk: a hangos, elsöprő erejű kakofóniától a valaha írt legérzelmesebb dalszövegekig. Legelső doo-wop-kislemeze, a tinédzserkorában kiadott So Blue óta játszott már mindent: garázs- és pszichedelikus rockot a Velvet Undergrounddal, majd szólóban glam rockot, punkot, diszkót, alternatív és „józan-rockot” – így lett a könnyűzene világának kiemelkedő vezéralakja, újító és trendeket diktáló zenész. Mára általánosan elfogadott, hogy a 60-as években a Velvet Undergroundnál csak egyetlen fontosabb, máig ható zenekar volt: a Beatles.
Amikor 1972-ben szólókarrierbe kezdett, David Bowie-val és Marc Bolannel együtt a glam rock élvonalába került, majd egy mára klasszikussá lett punklemezzel, a Metal Machine Musickal jelentkezett. Bámulatos alkotókedvét jól mutatja, hogy összesen húsz szólólemezzel teljesítette ki a Velvet-albumokkal, vendégszereplésekkel és koncertlemezekkel már megalapozott legendáját.
Victor Bockris könyvében hangsúlyozza, hogy Lou Reed zsenialitása és kísérletező kedve leginkább dalszövegeiben mutatkozik meg, ezért is nőhetett fel olyan nagyságok mellé, mint Bob Dylan vagy Neil Young. Reed eddig csak töredékesen feldolgozott életútjának elmesélése közben Bockris leás a legkorábbi élményekig: felidézi a sokkterápiás kezelést, amit Reed az 50-es években a Creedmore Állami Pszichiátriai Intézetben kapott, és részletesen beszámol viharos szerelmi kapcsolatairól is, melyeket egyszerre jellemez a kedvesség és a kegyetlenség. A Transformer izgalmas és hiteles adalék a rock ’n’ roll történetének irodalmához.
