Talán mindegyik Zilahy-írásnál igényesebb mű ez, nemegyszer az író tájékozódó készségének, életismeretének gazdagságával lep meg. 1931-ben született,a világválság utórezgéseként, de Zilahy kései pályaszakaszára is kihat azáltal, hogy egy Amerikába szakadt, fiatal jogász életküzdelmét jellemzi az akutalitás érvényével. A fordulatos – s gyakran izgalmasan bonyolított -eseményeknél fontosabb, hangsúlyosabb a vergődő lélek állapotváltozásainak rajza. Zilahy meggyőzően érzékelteti: hogy satnyul a szellem a szülőföld gyökérzetének megszakadásával. A regény főhőse majdnem ugyanazt az utat járja, melyet – más történelmi, politikai feltételezéssel – majd maga az író is megtesz – úgy mintha elfeledte volna egykori figyelmeztetését. Igaz, a becsületesek, jóhiszemű tévedők módján szenved ő is a hazátlanság tudatától, miként regényalakja, aki az idegen környezetben nem válik cinikussá, teljesen hűtlenné sem, hanem a nosztalgiába – egyetlen érzésbe fogódzik. Nem az elúszott vagyont sajálna, dédelgetett álma mégis az, hogy visszaszerezze anyjának „az előkelőség jelvényeit”. A nemesi múlt széthullását tudomásul véve akar egzisztenciát teremteni, alkalmazkodva a polgári fejlődés farkastörvényeihez, s közben észre sem veszi belső pusztulását, erkölcsisége romlását…
