Igaz iszlám vallástudósok régtől fogva arra törekedtek, hogy a hagyományok nagy füzéréből egy pár gyöngyöt emeljenek ki, melyekről azt állították, hogy a több ezernyi hagyomány és az iszlám vallás főbb igazságait - mintegy dióhéjban - tartalmazzák. Minden muszlim ember kötelességének tartják ugyanis, hogy a Koránnál és a Próféta hagyományaival foglalkozzék. De valójában csak nagyon kevés muszlim felel meg ezen kötelességeknek, azok nagy sokasága miatt, mert nincs mindenkinek olyan tudása, hogy ily foglalatosságra - akár csak ösztönösen is - ráadhatná magát. Igaz, hogy bámulatos eredmény az - amelyet mindenki tapasztalhat, aki arab ajkú országban a muszlim köznéppel valaha is bensőbb kapcsolatba lépett -, hogy t.i. milyen feltűnően sok közöttük az olyan ember, aki kereskedő vagy munkás létére az iszlám teológia alapkönyveinek szenteli szabad idejének nagy részét. Így van ez minden népnél, melynek vallásgyakorlatához kiegészítő részként hozzátartozik a vallásos tudománnyal való foglalkozás. Viszont leginkább ilyen népeknél találkozunk a teológiai műkedvelőkkel is, és alig van észrevehető különbség, amely a "laikust" és az "írástudót" két külön csoportra osztaná. A muszlim világnézet szerint a "tudósok" és a "nem tudósok" csak olyan relatív különbség van, mint a gazdagok és szegények között.
