"Mint ahogy a csillagászok is azt mondják, hogy a szivárvány a Nap sokszínűvé bomló megjelenési formája, mivel képe visszaverődik a felhőzetről, ez az elbeszélés is valamilyen valóság megnyilvánulása, amely az értelmet más dolgokhoz is felemeli" (Plutarkhosz: Ízisz és Ozirisz, 20, Budapest, 1986. W. Salgó Ágnes ford.). Minden korban valamennyi nép megteremtette a saját isteneit, akiket felruháztak a világegyetem megalkotásának képességével, illetve megteremtette a maga hőseit, akikről pedig azt tartották, hogy nehezebbnél nehezebb próbatételek sorában edződtek. Az összehasonlító mitológia kezdett el behatóan foglalkozni azzal a sokféle hasonlósággal, amely a legkülönbözőbb időkben és a legkülönbözőbb helyeken fennmaradt elbeszélések világszemléletében megmutatkozik, legyen szó az ókori görög népekről, a Kolumbusz előtti Amerika őslakóiról, Afrikáról vagy Japánról, az ókori Kínáról vagy a középkori Európáról, vagy Az Ezeregyéjszaka meséinek keleti világáról. A világ leghíresebb történetei című könyvünk ere a szinte hihetetlen hasonlóságra épít, amely nagyszerűen megmutatkozik például a Vízözön története vagy a sárkánnyal vívott harcok elbeszélések nagy idő- és térbeli eltéréssel keletkezett változataiban. Egyik sem egyezik meg egészen a másikkal, valamennyi a saját formájában teljesedik ki, és gazdag fantáziával kelti életre az elbűvölő szépségeket (Kirkét, Médeiát, Sába királynőjét...), illetve a vakmerő és bátor hősöket (Héraklészt, Siegfriedet, Cú Chulainnt, Lancelotot). A könyvünkben olvasható kortalan történetek az egész világ mitológiáját képviselik, és válogatásunkba vagy filozofikus mondandójuk súlya (Pandóra, Prométheusz, Pügmalión, Faust...) vagy jelképjellegük gazdagsága (Pszükhé, Ikarosz repülése, a Labürinthosz, a Grál...) miatt kerültek be, vagy azért, mert történetük kalandos (az aranygyapjú, a Kerekasztal, Szindbád...), vagy éppenséggel amiatt, hogy megdöbbentő tartalmú (Lilit, Oidipusz, az Atreidák elátkozott nemzetsége...)."
