„Itt vannak még előttem a szavak! Mint meglábolhatatlan aknamezők. Mindegyik szóban egy világ: hegyekkel, szakadékokkal,fölforgatott gyökerű erdőkkel Kimondom ezt a szót: szerelem - eltévedek. Kimondom ezeket a szavakat: fájdalom, haza, megérkezés. Mintha most indulnék a legveszélyesebb útra. Kimondom: hó, jég, sár, bombatölcsér, politika. Repülök, fázok, zuhanok... Kimondom ... végigmondom a szótárt. Ablak, alattomos, aljas, bánat, béka, bíróság, szólásjog, szólásszabadság, üveghegy, vasakarat, vasálarc, vasfüggöny - mindegyik szóban ott vagyok én is. Ott van a történelem, ott vannak a hazugságaim, a gyöngeségeim, a mindig csak félig kimondott igazság. Ott van tehát az elhallgatott is "
Csoóri Sándor: Közeledés a szavakhoz
A szó az élet tükre. Minden szó annak a kornak a lenyomata, melyben megszületett. Minden hatalom a szavakon keresztül manipulálja alattvalóit, aktuális terveire, intézkedéseire új címkét akaszt. Ez fokozottan jellemző - és igen jól nyomon követhető - történelmünk második világháború utáni évtizedeire is. Békekölcsön, békeharc, tanács, termelőszövetkezet, gmk. Mindemellett a hatalom által vezérelve a kulturális és életmódbeli változás újszerűségei is megnevezésre kerülnek. Kultúrház, szocreál, névadó szülő, maszek, fusi. Ezzel együtt jár, hogy a technikai fejlődés során előállított új eszközöknek, tárgyaknak is új nevet kell adni. Szputnyik, Szokol rádió, Trabant, Xerox. Meg kell különböztetni az „újat" a „régitől".
Ezzel egyidejűleg a régi szavak gyakran feleslegessé válnak. Kikopnak a nyelvből, például a fiatalabb nemzedék ma már csak olvasmányaiból ismeri, ha ismeri az eltűnt paraszti világnak olyan szavait mint: szakajtó, járom, mángorló, ösztöke. A hatalom számára is gyakran „szitokszóvá", kerülendővé válik jó néhány addig köznapi szó. Anyaország, jótékonykodik, polgár, csendőr, ludovikás. A jelenség nem újkeletű. „Ahogy a levelek változnak évről évre a fákon, úgy engedik át helyüket az elöregedett szavak az újonnan születetteknek" - írja már Horatius is.
