Az bizonyos, hogy minél messzebb kerül az emberiség Istentől, annál embertelenebbé válik az élet. Ha egy társadalom nem veszi komolyan azt, amit itt olvasunk: Én, az Úr, vagyok Isten egyedül, ne csinálj magadnak isteneket én mellettem, akkor az történik, hogy ez az engedetlenség benépesíti az emberek hitvilágát úgynevezett istenekkel, bálványokkal, sőt démonokkal, a sokat emlegetett pluralizmus és tolerancia szépen hangzó, de hamis jelszavával, és ez még messzebb viszi az embereket Istentől.
Ha nem érvényes többé a hetedik nap megszentelése, akkor számolhatunk azzal, hogy egyre több infarktus és korai férfihalál lesz.
Ha nem szempont többé az, hogy ne légy házasságtörő, akkor építhetjük azokat az állami nevelőotthonokat, ahol olyan emberek nőnek fel, akik soha nem láttak harmonikus családot, akik nem tudják, mi a szerepe, feladata, hivatása egy nőnek és egy férfinak, akik a szerelmet, amit Isten gyönyörű ajándékként adott az embernek, valami egészen kificamodott, torz szexualitással azonosítják, és soha nem tudják megélni, akiknek a révén aztán az a temérdek nyomorúság, amiktől ők is szenvednek, újratermelődik, és nemzedékről nemzedékre csúszunk egyre lejjebb.
Ha nem szempont az? Ne lopj! - akkor agyonütik az öregembert ezer forintért is az ágyában, és akkor következmények nélkül ki lehet sajátítani vagy árusítani egy ország nemzeti kincseit is, soha többé nem pótolható módon.
Ahogy közeledünk Jézus Krisztus második eljöveteléhez, úgy kerül az ember, az úgynevezett keresztyén kultúra is, egyre távolabb a Tízparancsolattól.
Isten világos parancsainak a félretétele mindig katasztrófához vezet, ennek lehetünk ma szomorú tanúi.
Isten népének azonban el kell döntenie újra és újra, hogy minden körülmények között Isten törvényei szerint akar élni. Egy ilyen törvény nélkülivé váló korban ez egyre nehezebb. Néha majdnem lehetetlen. De akkor is érvényes az az ígéret, hogy aki mindvégig állhatatos marad, aki mindvégig ragaszkodik az ő Istenéhez, az marad meg.
