Amikor rövid önéletrajzot kértek Somlaytól - így válaszolt:
"Írjak egy rövidített életrajzot majd meg egy hosszút? Nem találom szerencsés ötletnek. Vagy írjak ilyeneket: Szül. 1883. febr. 28. Színész lettem 1900... Nem, ilyen egyszerű nem volt ez a két dolog. A legnagyobb csodáról, a születésről, a saját születésemről, csak ennyit? Nem, ezt nem lehet. Még ahogy színész lettem, az sem volt olyan egyszerű. Ezt nem lehet így elintézni. Azt a hat esztendőt, amíg az országot jártam gyalog, szekéren, vonaton. Hát még a Pesten töltött éveket! Valamennyi színházban töltöttem hosszabb-rövidebb időt, körülbelül húsz esztendőt... Hát még a nagyvilág, amelyet kétszer is bejártam. Meg hogy szeretnék harmadszor is világgá menni... Ismerek mindent, ami Magyar, és mindent, ami Európa... Voltam szegény, voltam gazdag. Aludtam szénaboglyában, épülő templomban, pályaudvaron, kotróhajón, kórháznak nevezett kocsiszínben, és aludtam az angol király ágyában Nápolyban... Gőgös vagyok. Alázatos. Király vagyok, szolga vagyok. Mindig, ahogy s mikor hogy kell és illik. Ember vagyok. Művész vagyok."
Ezt a lobogó életutat és művészetének mindmegannyi kis és nagy állomását idézi fel, s mutatja be kitűnő, olvasmánynak is megkapó tanulmányában Demeter Imre, melyben az önvallomások és Somlay szépirodalmi művei, valamint a kritikák alapján elevenedik meg előttünk a század egyik legnagyobb színésze: Árgyél, az író, az ember, az alkotó művész.
