Domonkos László ebben a könyvében nem másról beszél, mint a Magyar Királyság legutolsó végvári harcairól, még inkább végvári vitézeiről, akik Erdély és a Partium határán, a balassagyarmati laktanyánál vagy a Muraköz reménytelenül elveszett falvaiban törekedtek megakasztani a trianoni gőzhengert. Csakhogy a nemzeti történelmünk fehér foltjait firtató esszéistának most nem égetőbb kérdésekre kell választ találnia, mint hogy milyen harci szellem és hazaféltés tette lehetővé, hogy tízezer fő állja a sarat száznyolcvanezer ellen, miközben honfitársaik támadták hátba őket. Hogy néhány tucat vasutas, diák meg frontharcos tiszt miképpen ebrudalta ki a cseh haderőt néhány óra alatt - de legfőképpen azt kellene megmagyaráznia, hogy ezek az ütközetek, pátosszal teli vereségeink és határmentő győzelmeink miért nem íródtak be a magyar katonai mitológia aranykönyvébe.
Második kiadásban jelenik meg a sikeres esszéíró kötete, amely a trianoni békediktátum ellen fellépő hősi mozgalmak történetét meséli el.
