A modern orvostudomány az elmúlt évszázad során csodálatra méltó eredményeket ért el. A fertőző betegségek megelőzésével, illetve gyógyításával világszerte elkerülhetővé tette például olyan járványok felbukkanását, mint a pestis, a kolera, a feketehimlő, amelyek még a XVIII. században is rendszeresen visszatérve többmilliós áldozatot követeltek. A rettegett gyermekbénulás, az alattomos tuberkulózis vagy a nemi megbetegedések, de sok parazitás eredetű megbetegedés is lassan bár, de már a múlté. A rákos megbetegedések gyógyítása is egyre reményteljesebb. Mi szükség van ilyen ragyogó eredmények mellett az ősi kínai hagyományos gyógymód ismertetésére, tanulmányozására? - kérdezheti a kedves olvasó. Felmerül-e új szempont, amely aktuálissá teszi a keleti gyógyítás megismerését? A jogos kérdésre határozott igennel kell válaszolnunk. Létezik egy nagyon fontos ok, amely miatt feltétlenül érdemes követnünk a keleti gyógyítás útjait, már csak azért is, mert az elmúlt évtizedek során kezdődött el elsősorban a Kínai Népköztársaságban, de világszerte is, a több ezer éves, hagyományos gyógyítási rendszernek a modern orvostudomány módszereivel történő tanulmányozása és értékelése. 1929-ben Csang Kai-sek rendszerében indult meg a törekvés, amely az ősi kínai gyógyeljárást - "mind tudománytalant" - meg kívánta szüntetni. 1949 után a kínai népi hatalom ezt a törekvést is revideálta, és elkezdődött az ősi gyógyítási rendszer egzakt tudományos elemzése. 1961-ben a Kínai Tudományos Akadémai Élettani Intézetében T. P. Feng akadémikus laboratóriumában dolgozva magam is szemtanúja voltam számos ilyen vizsgálatnak. Például magas vérnyomás akupunktúrás kezelését vagy a fájdalomcsillapítás elektrofiziológiai elemzését láttam állatkísérletekben, amikor is a sokak által felhozott placebóhatás teljesen kizárható volt.
