„1947 és 1988 közt Magyarországon verseskötetem nem láthatott napvilágot. Könyveim többsége, költemények és próza, nagyobb részt angolul jelentek meg, mindaddig, míg Püski Sándor 1980-ban, New Yorkban, 600 oldalon közreadta Összegyűjtött verseimet” – mondja Faludy a bevezetőben. A kötet egyik legnépszerűbb verse (talán csak Márai Halotti beszéde vetekszik vele e téren a modern klasszikusok közül) éppen a magyar nyelvhez íródott szerelmi vallomás, amely megmutatja, hogyan írhatott a költő mindenkor és mindenhol magyarként magyarul: „Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm / sértett gőgömben értőm és kísértőm / te hangolás barangoló kalandom / te zengő és borongó hang a lanton / bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom / és soraimmal sorson túl a síron, / kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: / mennyei poggyász.” (Óda a magyar nyelvhez) „Most” folytatja a Magyarországra visszatelepedett kortalan költő előszava, „amikor kétszáz és egynéhány költeményt, vagyis verseim mintegy harmadát válogatom össze, enyhe aggodalmat érzek. Szeretnék mindent beletenni, amit közönségem kedvel vagy legalább tűr, és mindent, amit magam is szeretek, ha esetleg az olvasó nem is fogadja örömmel. Ennek ellenére sem lesz semmi a kötetben, ami bármilyen irányzatú, gondolkodású vagy vallású embert sért, kivéve a nyilasokat és kommunistákat. De e versek számát is nagyon szűkre szabtam, mert náluk fontosabb jelenségek is akadnak a világon.”
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
