A múlt század negyvenes éveiben Dosztojevszkij tagja lett egy titkos forradalmi társaságnak. A szervezkedést leleplezték, több tagját - köztük Dosztojevszkijt - halálra ítélték, s már bekötött szemmel álltak a kivégző osztag előtt, amikor tudtukra adták, hogy halálbüntetésüket szibériai kényszermunkára változtatták.
A cári rabtelepen sínylődő íróóriás megdöbbentő erejű, drámai megnyilatkozása ez a mű. Az irodalomtörténetnek mind a mai napig nem sikerült megállapodásra jutnia abban a kérdésben, hogy a Feljegyzések a holtak házából a regényalkotás vagy a naplóírás remekei közé tartozik-e. Abban azonban a vita valamennyi résztvevője megegyezik, hogy e mű ma is tevékenyen hat a modern világirodalomra, s a huszadik századi próza nem egy mestere tekintette és tekinti példájának Dosztojevszkij szenvedélyes vádiratát az igazságszolgáltatásban alkalmazott kegyetlen módszerek ellen. Nem véletlen, hiszen e mű - egy múlt századi, szibériai rabtelep belső világáról számot adva - korunk sok olyan fontos és időszerű kérdését érinti, aminők századunk irodalmát is élénken foglalkoztatják: az individuum léte a társadalmi elnyomatás légkörében, a humánum az embertelenségben, a hatalom és erkölcs problematikája stb. És mindezen túl Dosztojevszkij műve pszichológiai felfedezés is: a szerző A félkegyelmű és a Bűn és bűnhődés páratlan jellemábrázoló művészetét idézve tárja fel a vele együtt raboskodó fogolytársak lelkivilágát, és következetes írói szenvedéllyel kutatja a bűnösök, gyilkosok, társadalmi számkivetettek elkövetett vétkének okát
