Füstös Gábor, Szarvas Zoltán, Szécsi Attila, Pásztor Róbert - Harcsahorgászat

Ismét egy harcsáról, és a harcsa horgászatáról szóló könyvet tart a kezében a Tisztelt Olvasó, és feltételezhetően hasonló gondolatok járnak a fejében, mint nekünk,  szerzőknek a könyv megírása során. A harcsáról az elmúlt években több könyv, könyvrészlet és cikk is megjelent, jogosan merül hát fel a kérdés, tudunk-e még újat mondani, tapasztalataink átadásával tudunk-e még segíteni azoknak, akik harcsázni szeretnének. A kérdés költői, megválaszolása nem a szerzők feladata, és ráadásul kifejezetten az olvasó személyére is szabott. Egyre többen vagyunk a harcsázók táborában, kezdők és profik egyaránt, Biztos, hogy vannak olyan harcsahorgászok, akiknek mi már nem tudunk újat mondani, ők már csak a harcsáktól tanulhatnak, bár mindenképpen érdekes történet volt, hogy amikor e könyv megírása során megbeszéltünk egyes részeket, és átolvastuk egymás írásait, még egymásnak is tudtunk újat mondani. Kimeríthetetlen tehát a téma, és szinte minden megakasztott vagy megfogott harcsa valamit hozzá tud tenni a tudásunkhoz, vagy legalábbis más nézőpontból mutat rá meglévő ismereteinkre. A jó pap is holtig tanul, és ez szerintem a harcsahorgászokra is igaz. Tanulunk egymástól, tanulunk a harcsáktól, de eközben a harcsák is "tanulnak2 tőlünk. Természetesen az ő esetükben nem tudatos tanulásról van szó, csak az ösztönös óvatosságról, és ennek a harcsa viselkedésére gyakorolt hatásairól. Bonyolult folyamat ez, rengeteg összetevővel, amikből mi, horgászok, csak a végeredményt érezzük, azt, hogy egyre nehezebb megfogni a harcsákat, és egyre gyakrabban végződik jelentősebb zsákmány nélkül a horgászat. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nem érdemes harcsázni. Más halfajok állományaihoz képest a harcsaállomány fogyásának az üteme lényegesen lassabbnak tűnik, és hasonlóan lassabb ütemű a harcsahorgászok számának gyarapodása, minta más halfajokra horgászóké. És ebben már jelentős szerepe van a harcsázás lehetséges módszereinek, és a harcsának, magának is.