Gárdonyi Géza - Gárdonyi Géza versei

Gárdonyi Géza prózáján nem rontott semmit a múló idő. A századforduló íróinak művén már érezzük azt az édeskés, avatag ízt, mely az elmúlás jele: Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza kivételek. Szépprózájuk eleven, üde, harmatfriss ma is. A hervadás fanyar illata akkor csapja meg az olvasót, ha Gárdonyi versesköteteit forgatja. Mintha egy herbáriumban lapozgatnánk: színehagyott, illata-vesztett, sárguló, porló préselt virág a legtöbb verse. A legtöbb, de nem mind. Akit nem kedvetlenít el az első benyomás, hanem szeretetteljes reménykedéssel mélyed el Gárdonyi Géza vershagyatékába, az nem csalódik, - eleven virágokra lel, melyek az élet színével-illatával virágoznak. Gárdonyi lírájának ezeket az élő virágait fogja csokorba ez a gyűjtemény. Nem Gárdonyi Géza költői fejlődését akarjuk itt bemutatni. A verseket nem megjelenésük - olykor amúgy is kiderítetlen - rendjében leli az olvasó: úgy állítottuk össze e kis gyűjteményt, hogy olyan legyen, mint egy verseskötet, melyben egy költő élete java termését nyújtja át olvasóinak. S az alább következő sorok sem magvas irodalomtörténeti tanulmánynak készülnek, hanem egy szenvedélyes versolvasó vall arról, miért szereti Gárdonyi Géza méltatlanul feledett líráját.

Tartalom