Híres író híre könyvét kapja kézbe a magyar olvasó. Nem az egész művet, csupán válogatást belőle: az itáliai reneszánsz művészet nagy mestereinek életrajzát, negyvenet abból a több mint másfél százból, amelyet Giorgio Vasari, a tizenhatodik század második felének kiváló olasz szerzője tett közzé annak idején. Műve nemcsak a művészet történetének fontos forrása, hanem jelentős irodalmi alkotás is. E két szempontból kell róla véleményünket kialakítanunk, és erre a kettős értékére kell gondolnunk, ha szövegét olvassuk.
Valaha a művészet múltjának kutatói szentírásként tisztelték minden sorát, készpénznek vették minden adatát, később a tudomány hiperkritikus periódusában kedvtelve vetélkedtek egymással állításainak cáfolásában, tekintélyének megingatásában. Végre, napjainkra helyreállott Vasari művéről a szakmai közgondolkodásban az igazságos ítélet tisztességes egyensúlya. Ha a történeti forrásoknak kijáró alapos és pontos elemzéssel, összevetésekkel, bírálattal kísérjük végig szövegét, immár nyugalmas biztonsággal állíthatjuk, hogy életrajzaiban jóval több az, ami hiteles, mint az, ami téves értesülésből vagy felületes tudomásból került tolla alá. Noha sok kis részletkérdésben nincs igaza, a biográfiák egyes életadataiban sokszor vét, a műveket az egyes művészeknek tulajdonítva sokszor téveteg attribúciókat közöl, akadémikus szemlélete az egyes életművek értékelésének tisztaságát eklektikus módon többször is elhomályosítja, és néha nem a valót, hanem annak égi mását vetíti bele egy-egy mester jellemrajzába - mégis a nagy összképet, az olasz művészet klasszikus korszakának nagyszerű panorámáját híven és szépen tükrözi.
