A hagyományos, félszilaj pásztorkodás idején az állatok tavaszi kihajtása és őszi beterelése a gazdasági év kezdetét és végét jelentette. Ezek a határnapok legtöbbször valamilyen jeles napra estek. így a tavaszi kihajtás általában szent György (ápr. 24.) napján volt, a beterelés, behajtás pedig vidékenként változóan Mihály (szept. 29.), Vendel (okt. 20.), Demeter (okt. 26.), Márton (nov. 11.), esetleg Simon-Júdás (okt. 28.) napján következett be. A pásztorszokások és hiedelmek jelentős része az állattartás e neves fordulóihoz kapcsolódott.
Az első kihajtás, illetve a szent György napi szokások kérdésével már eddig is több kutatónk foglalkozott. Először RÓHEIM GÉZA összegezte e nap szokáshagyományait a Magyar néphit és népszokások c. alapvető munkájában. RÓHEIM GÉZA kutatási eredményeit felhasználva készült el SZENDREY ÁKOS: A napforduló és a mágikus állatvédés összekapcsolásának kérdése c. tanulmánya, mely a mai napig a kérdés legkimerítőbb és legösszefogottabb leírása. Újabb adatokkal gazdagította a sort UJVÁRY ZOLTÁN kitűnő monográfiája, aki a délszláv és román néphagyományból mutat be egy sajátságos szent György napi dramatikus szokást (horvát - Zeleni Juraj, román gocoj), illetve annak európai párhuzamait. Legutóbb BÁLINT SÁNDOR vizsgálta meg a szent György kultusz magyarországi emlékanyagát, a téma szakrális, művelődéstörténeti és néprajzi vonatkozásait hangsúlyozva.
