"A Sorsvirág teljesen önálló, kerek regény. De mégis: a Viharvirág egyenes folytatása. Ott kezdődik, ahol a másik végződik.
Az 1848-49-es szabadságharc vidám hőseit: a bujdosó honvédtisztet és menyasszonyát elkíséri – évekig – a rémuralom napjaitól a Kossuth-várás izgalmain át az osztrák önkényuralom látszólagos megszilárdulásáig.
Több benne a szerelem, a kaland, a költészet. De benne van az a bonyodalmas kor is, amelynek nemzetgyilkos galádságai annyi életveszélyes kanyargóra kényszerítették kettőjük sorsát és szenvedélyes, tiszta szerelmüket is.
E komor kor írói megrajzolására tudtommal elsőként vállalkoztam. Szép, nehéz, felelősségteljes írói feladat volt…
A regény szereplői közül én csak honvédtiszt nagyapámat ismertem. Versíró diák voltam már, mikor eltemettük a Rima-parti temetőben…
A nagy időkről regélve, sokszor elbúsongta, hogy nem írathat rám örökséget. A század végén minden pénzét is kicsalta tőle egy megnyerő modorú, szélhámos iparlovag, és megszökött Amerikába. Nagyapám szegény ember lett, veteránnyugdíjából élt már, el kellett adnia a két városi házát, többholdnyi kertjét, és a város határán túl, egy falusi házban húzódott meg. Többé alig járt emberek közé. Velem, kedvenc unokájával vigasztalódott. Nekem mesélgetett csupán. De néha el-elkomorodott: „Nem hagyhattam rád semmit.” Kedves, jó nagyapám, dehogynem hagytál!"
