Az európai festészet dicsőséges teljesítménye, régi dicsőség, tudomásul vett és elkönyvelt dicsőség... Csodált festő, de a mai közönséget nem hozza lázba, nem tartozik azok közé, akiknek művészetéből mint egy tükörből kiolvashatónak véli - megalapozottan vagy megalapozatlanul - a művész vágyainak, nyugtalanságainak visszfényét. Röviden egyáltalán nem "fárosz", helyesebben szólva már nem az.
Mégis, kevés festőt értékeltek többre a miénket megelőző századok, nem őt állítva ugyan az első helyre az értékek hierarchiájában, de elismerve, hogy a legnagyobbakkal egyenrangú. Raffaello a rajzolásban volt mester, Tiziano a színek kezelésében.... Holbein mindenben, kiváltképp abban, hogy bárki másnál igazabb legyen, és közben az egyszerű természetmegfigyelés kedvéért mégse áldozza fel magasabbrendű vonzalmait a szépség és a kellem iránt. Erőlködés nélkül valósította meg a nagyon is nehezen elérhető egységet a klasszikus esztétika e két követelménye között, és jóllehet német volt, s csak az imént lépett ki a középkorból, rajza mentes attól a még gótikus íztől, amely Dürer rézkarcaiban is ott van. Minden idők legnagyobb mestere lehetett volna, ha a sors kegye folytán Itáliában élheti le életét.
