Devecseri Gábor, a rövid idő alatt klasszikussá vált magyar Homérosz-fordítás költője mondja az Íliászról: "Hullámzik a Homérosz-kép. Élt-e; egy ember volt-e vagy kettő? Vagy kettőnél is több? Korának képe is hullámzik. S a mű keletkezésének körülményei is. S közben: szilárdan áll, vagy inkább azt modhatnók, győzedelmes nyugalommal úszik mind e nyughatatlan hullámzás tetején maga a történet. S a szöveg -úgy, ahogyan ránk maradt, betoldás, nem-betoldásaival együtt. S jellemei, alakjai...Mennyi arc! És milyen gyöngéd-kérlelhetetlen következetesség ebben az arc-rengetegben jellem-erdőben, ember-tárban!...S az Íliászban ez mind az egy Akhilleusz köré csoportosul. Úgy áll ott Akhilleusz az Íliász elképzelt középpontjában, mint a szép apuliai amphora-kép valóságos közepén. Ezen a képen trójai foglyokat áldoz Patroklosz halotti máglyáján; - kiengesztelhetetlen és kegyetlen-, mint a későbbi római költő, Horatius jellemezte, de nemcsak kiengesztelhetetlen és kegyetlen, hanem ennek ellenére, sőt ezen belül valami más is. Mi? Emberi. Mert körülötte ott van kegyetlenségének indoklása. Íme: a sértés, barátja halála, s ezt megelőzően s ezt követően egyaránt: rövidéletűségének tudata, Az első nagy sértődés és harag. Rövid életű, mint mi mindnyájan.
Az aggastyán is. Matuzsálem is. Az sem él eleget, az sem lát eleget a létezés gyönyörű csodájából..."
