Jogosan kapja fel az olvasó és természetjáró a fejét, ha az „Erdély Hegyei" sorozatban a Csalhóról szóló turistakalauzt pillant meg. A moldvai román lakosság szent hegyeként ismert Csalhó már kívül esik Erdély határain. De hát mit is tartunk Erdély határának? Idegenforgalmi régiók esetében nem lehet vonalas határokban gondolkodni, hisz a régió funkcióját a térben zajló folyamatok rajzolják ki. Általánosítva azt is lehetne mondani, hogy az Erdélyi-medencét keleten a Keleti-Kárpátok hegyláncai határolják, s ennek egyik láncszeme épp a Csalhó, mely Moldva ékköveként az erdélyiek és az Erdélyt járó turisták érdeklődésére is számot tarthat, annál is inkább, mert olyan idegenforgalmi értékek közelében van mint a Gyilkos-tó, Békás-szoros, Békási-tó, Tölgyesi-szoros és Borszék. Történelmi vonatkozásban sem teljesen idegen vidék, hisz épp a Csalhó nyugati lábainál húzódott az ún. „ezeréves határ", melynek építészeti nyomait a most is álló egykori határőr laktanyák jelentik Tölgyesen, Gyergyóbékáson és délebbre a Gyimesekben. Bár csak műúton közelíthető meg Erdély felől, érdekességét növelheti az a tény, hogy a Székelyföldről a moldvai kolostorvidékre szervezett túrák két lehetséges útvonala halad a hegység északi és déli lábánál, a Kis-Beszterce, illetve a Békás völgye mentén. Tájképi szempontból a Csalhó két testvérének a Csukás-hegység és a Bucsecs tekinthető, hasonlatosságukat elsősorban a kőzettani felépítés, domborzatuk emeletes mivolta adja. Központi lapos platót és meredeken leszakadó peremi sziklafalakat találunk a Bucsecsben és a Csalhóban is, a Csukáshoz pedig a számtalan legömbölyített sziklaszál, a bizarr formájú sziklák jelenléte teszi hasonlóvá. A Csalhó azért is egyedi, mert piramis alakú csúcsáról, a környezetét 1900 m-es magasságával uraló Tókáról pazar panoráma tárul szemünk elé, beláthatjuk a Keleti-Kárpátok központi helyzetű hegyeit, völgyeit.
