Illyés Gyula, Horváth István szerk., Illyés Mária szerk. - Atlantisz sorsára jutottunk - Naplójegyzetek 1956-1957

"A naplók naplóját írom: az események egyidejű ábrázolását"
Illyés Gyula mindeddig kiadatlan, lebilincselően érdekes '56-os följegyzéseit, papírlapokra írt naplóját 1957 elején elrejtették és csak 2014 áprilisában került elő. Az író lánya, Illyés Mária készítette elő kiadásra az anyagot, Horváth István történész közreműködésével, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára.
Az 1956. október 23-tól 1957. január 31-ig napról napra vezetett eseménynapló számot ad arról, hogy a költő hogyan élte át a forradalom és a korai megtorlások idejét, mint cselekvő és megfigyelő. Irányítója volt - Déry Tiborral, Németh Lászlóval, Tamási Áronnal és Veres Péterrel együtt - a forradalom egyik központjának, az Írószövetség elnökségének. Részt vett a politikában, a Petőfi Párt - a megújult Nemzeti Parasztpárt - egyik vezetőjeként, Bibó Istvánnal és Bisztrai Farkas Ferenccel. Tanácskozott Nagy Imrével, Tildy Zoltánnal és a forradalom más politikai vezetőivel. És tárgyalt az írói delegációk tagjaként a feszült, éles találkozókon a szovjet városparancsnokkal, vagy november 4. után a hatalmunkat fokozatosan megerősítő kommunistákkal: Münnich Ferenccel, Kállai Gyulával és Tömpe Istvánnal. Forrásértékűek azok a jegyzetek, amelyeken
megörökítette az ezeken elhangzottakat. Közben szinte minden nap járta Budapestet: gyalog, biciklivel, sítalpon, vagy az ócska Dongó-motorjával, meghallgatta a társadalom legkülönbözőbb képviselőit, látta a várost, érezte a hangulatát, és írói tehetsége révén mindezt érzékletesen meg is örökítette.Az olvasó, ha kézbe veszi ezt a kötetet, két, egymáshoz kapcsolódó történetet talál benne. Az egyik az, amelyet Illyés Gyula le tudott jegyezni 1956. október 24-től 1957. január 31-ig tartó időszakban; a másik pedig az, amivel Horváth István ennek a történetnek a részleteit föltárta, magyarázatokkal kiegészítette és belehelyezte egy nagyobb keretbe: az 1956-os forradalom és szabadságharc történetébe. A kötet címét, az Atlantisz sorsára jutottunk mondatot Illyés Gyula naplószövegéből választottuk ki, felidézi a büszkeség, a dac és a gyász lelkiállapotát, amelyet 1957. elején a nemzet többsége érzett.