Ábrándozások az óceánról. 1928 december havának utolsó napjaiban több mint egyhónapos tartózkodás után elutaztam New-Yorkból. Azért mentem Amerikába, hogy résztvegyek a washingtoni Nemzetközi Aviatikai Kongresszuson. A kongresszusnál jobban érdekelt az Egyesült-Államok aviatikája, amelyről már akkor is csodákat beszéltek Európában. Hozzáteszem, hogy a kongresszuson nem is vehettem részt személyesen, mert mikor Chicagóból az Ohio állambeli Daytonba, W. Wright szülővárosába utaztam, ahol a világaviatika képviselőinek össze kellett gyűlniök, megbetegedtem. Chicagóban érintkezésbe jutottam az olasz emigránsok első jelentékeny csoportjával, amely amerikai szokás szerint óriási arányú kétezerterítékes bankettel tisztelt meg. Az ilyen banketteknek a tengerentúl az a céljuk, hogy összeforrasszák a lelkeket a derült kedélyesség atmoszférájában és az összes társadalmi osztályok barátságos összevegyülésében : az embergépek országában ez a dolog szinte pantagrueli hangsúllyal idézi emlékezetembe azokat a symposionokat, amelyeknek emlékét a görögök hagyták ránk (si licet. . .). Tehát Chicagóban, amely amerikai utam első állomása volt, alkalmam volt meggyőződni róla, hogy Észak-Amerika olaszaiban forrón és elevenen él távoli hazájuk emléke és hogy ők az Egyesült-Államok népmozaikjában olyan társadalmi erőt képviselnek, amely méltó félszigeti honfitársaik minden tiszteletére. Mennyi legenda kering Olaszországban ezekről az olaszokról!
