1828. május 20-án a nürnbergi utcán a járókelők találtak rá "Casparra" - egy tizenhat éves fiúra, aki sem értelmesen beszélni, sem járni nem tudott, holott makkegészséges volt. A lelencet a város vette gyámságba, és Daumer tanárhoz adta ki gondozásba. A fiú körül ellenőrizhetetlen mendemondák kaptak lábra - az emberek bűntényről sugdolóztak. A legállhatatosabbnak az a szóbeszéd bizonyult, mely szerint Caspar a badeni trónörökös; de némelyek Napóleon, mások Gutenberg bambergi kanonok fiának tartották. Később az is felmerült, hogy talán egy magyar grófnő gyermeke. Személye nemcsak Németország, hanem egész Európa képzeletét is megmozgatta. Csodálói és hívei tiszta lelkű, "nemes vadembert" láttak benne, ellenségei, a kétkedők és a józanabbak agyafúrt szédelgőt gyanítottak benne. A vita sohasem dőlt el. Amilyen rejtélyes volt születése, éppoly titokzatos homály fedi halála körülményeit is: 1833. december 14-én tőrdöféstől sebezve tért haza, és három nap múlva meghalt. Wassermann műve a társadalomba ártatlanul, tiszta lélekkel, szinte már felnőttként belecsöppenő ifjút örökíti meg, aki képtelen beilleszkedni korlátolt, ostoba, kicsinyes környezetébe, akit a szűk agyú és szolgalelkű német polgárvilág hiába próbál magához hasonlítani. A szép és izgalmas regény - amely nem a szélhámos, hanem a legendák Caspar Hauserének jegyében fogant - a híres eset legkiválóbb és legismertebb irodalmi feldolgozása.
