Azzal, hogy megjósoltam a királyné jövőjét, jövendőmondásom igen divatossá lett az udvarban. Az unatkozók, az aggódók, az ambiciózusak -férfiak, nők, szobalányok, grófnék - mind-mind az én szolgálataimat kívánták. Félelmeiket, szenvedélyüket, kapzsiságukat,- mindent, mindent hallottam. Pletykák gerjedtek, miszerint ismerek egy titkot, amelynek birtokában bárki nyerhet kártyán, valósággal ostromoltak érte. "A titkon átok ül, aki felfedi, halállal lakol" - suttogtam titokzatosan, és döbbentem láttam, hogy megígérik, elzálogosítják ékszereiket és szembenéznek a biztos halállal, csakhogy mindenképpen övék legyen a titok. Egy másik pletyka és elterjedt, miszerint hallhatatlan vagyok, és hogy a római idők óta élek. Gyanítom, túl gyakran idéztem nekik Juvenalist, Furcsak suttogások övezték a folyosókon való jártomat-keltemet, töpörödött, fekete ruhás alakom, sétapálcám láttán még a harcedzett katonák is visszahúzódtak. Még az én pajkos, elkalandozó szemű szobalányom is rájátszott erre, tiszteletteljesen kullogott mögöttem, cipelte holmimat, mintha hatalmam megrémítette volna. A hátam mögött kenőpénzeket fogadott el azoktól, akik nagyon szerették volna tudni titkaimat. Még szerencse, hogy százharminc évvel idősebb vagyok nála, mert különben igyekezett volna átverni az irányítást. A kis filozófiai jegyzetem és készpénzem lezárt kofferba került, és a kulcs mindig nálam volt. Elterjedt, hogy egy titkos kamra kulcsát a Szentföldön egy várban őrzöm, ahol a bölcsek kövének titka van. Megtartottam magamnak a titkaimat, Versailles-ben, a zsúfolt fogadóban bérelt kis padlásszobában minden éjjel titkosírással írtam fel klienseim adatait és jóslataimat, és még mindig kutattam, mit jelentenek az üvegtál mélyén megjelenő képek.
A párizsi látó lendületességével okosságával és rendkívüli részletességével a történelem egyik legérdekesebb korszakát mutatja be. A XIV. Lajos korabeli rendőrségi dokumentumok alapján írt, fordulatos történet Geneviéve Pasquier sorsáról szól, aki tizenöt évesen tévedhetetlennek tűnő jósnővé lesz...
Geneviéve sovány, koraérett, csúnyácska teremtés, akinek elméje filozófiára hajlik, és megvan az a különös képessége, hogy vízben felcsillámló képeket lát. Ezekből jósol félvilági nőknek, akik bármit elhisznek. Családja sorsára hagyta, az t hitték, sőt remélték, hogy meghalt, de nem. La Voisin veszi magához, az okkultista és mindenható társasági jósnő. La Voisin egyben egy titkos társaság - boszorkányok, angyalcsinálók, méregkeverők -vezetője, akik a gazdag, befolyásos, botrányos életű udvari nép életét manipulálják, egészen a trón magasáig. La Voisin irányításával Genviéve új személyazonosságot kap... Ő lesz a titokzatos Madame de Morville. Ódivatú fekete ruhában, halott fehérre púderezett arccal félelmetes sétapálcával jelenik meg a társaságban, és elhiteti magáról, hogy közel százötven éves. Még a Napkirály kegyencnője, Madame de Montespan is jósoltat vele jövőjét illetően. Miközben beteljesíteni, bár nem várta és nem remélte, rátalál a szerelemre is.
Ez a regény az ihletett és kifinomult hősnő sorsán keresztül páratlan bepillantást enged a Napkirály fényes, ám korrupt udvarába: hiteles, szellemes történet.
