az impozáns csomagolás tartalma:
- 1 db kétoldalas térkép 84 X 56 cm méretben, igazi békebeli kemény kartonra nyomva
A térkép normál és profik számára nyomott oldalain mindenki megtalálja a kedvére való játék-tempót.
- 6 db hadúr és 3 db tisztségviselő korong
- 2 db jelölőkő
- 430 db lovas, íjász és gyalogos korong
- 15 db aranyforint
- 14 db ezüstdénár
- 30 db rézgaras
(a pénzérmék úgy csillognak mint az eredetiek, köszönhetően a speciális nyomtatásnak)
- 16 db eseménykártya
- 6 db segédlap a harcrendszer, fegyvernemek és különleges képességek kezeléséhez
- 1 db 16 oldalas, színes képekkel illusztrát szabályfüzet
- 9 db dobókocka
- zárható műanyag tasakok a korongok és figurák gyűjtéséhez, tárolásához
- Ajánlott életkor: 10+
- Játékidő: 30-180 perc, attól függően, melyik oldalt választod
- Ajánlott: 2-6 játékos részére
História
Azokba az időkbe röpítjük vissza a játékosokat, mikor Magyarországon úgynevezett interregnum állott fenn, amelynek jelentése köztes uralom vagy hatalmi szünet: az uralkodó halála és az új uralkodó trónra lépte közötti átmeneti időszak. A XIII-XIV. század fordulóján hatalmaskodó főurak uralták hazánkat, akik egymással rivalizálva, gyakran hadakozva igyekeztek kiterjeszteni befolyásukat. Ha trónra is került átmenetileg egy király, valódi hatalommal nem rendelkezett, így képtelen volt uralni az országot és egymással civakodó tartományurakat. Ennek a dicstelen korszaknak végül csak egy bő évtized alatt vetett csak véget az Anjou-házi Károly Róbert, akit háromszor kellett megkoronázni, míg mindenki elfogadta. A mi küldetésünk és a játékunk célja, hogy ezt az időszakot kellően hitelesen, maximálisan látványosan és a valóságnak megfelelő izgalmakkal együtt tudjuk ábrázolni!
Legyél ebben partnerünk, kövesd figyelemmel a krónikát, oszd meg minél több ismerőssel és ha eljön az idő, akkor Neked kell elfoglalnod az egyik kiskirály szerepét, hogy megakadályozd az ország romlását, és nyíltan hatalomra törve, szilárdítsd meg a rendet Magyarország fölött! Hogy utána hosszú és békés időszak alatt gyarapodjon szeretett hazánk.
FIGYELEM! Kezdődik…
KARD ÉS KORONA
A Kezdet (azoknak, akit érdekel a történelmünk)
Utolsó Árpád-házi uralkodónk – akinek többen a királyi származását is kétségbe vonják apja, Utószülött István miatt –, III. Andrást 1290. július 23-án koronázta királlya Lodomér esztergemi érsek Székesfehérvárott. Előtte Bécsben Habsburg Albert tartotta házi őrizetben, de Kun (IV.) Lászlót július 10-én Körösszegen levágják szeretett kunjai, és halála után a magyar rendek egységesen András mellé álltak. A legmagasabb rangú főurak, a bárók abban bíztak, hogy a távolról, Velencéből érkező király gyengekezű uralkodó lesz, így folytatódhat az évtizedek óta zajló folyamat: a királyi hatalom gyengülése mellett ők erősödhetnek zavartalanul tovább. Ennek következményeként III. András trónlépésekor a váraknak már kevesebb, mint egyötöde maradt királyi kézben, és a tendencia folytatódott a következő évtizedekben, egészen addig, amíg Károly Róbert meg nem erősítette hatalmát. A főurak teljes országrészeket uralnak, önálló udvartartást vezetnek, saját felségjogokat igényelnek, és nem csupán a királlyal, de egymással is rendszeresen konfliktusba kerülnek. Ezek velejárója az állandó intrikák, cselszövések, véres leszámolások és fegyveres összecsapások. Az országban az anarchia az úr. (Ha valaki erős hasonlóságokat lát ebben a maffia-klánok uralmához, az nem a véletlen műve, a történelem ezek szerint ismétli önmagát.)
III. András elkötelezett annak érdekében, hogy hazáját kivezesse a káosz korából és erős kézbe vegye a koronát, amelyben a főurak melletti két másik rend: az egyház és a (köz)nemesség határozott támogatását élvezi. Ennek szellemében már az 1290-es óbudai országgyűlésen kiad egy dekrétumot, amit alig fél év múlva Gyulafehérvárt megerősít, és egy rendi állam körvonalait fekteti le benne. A megkezdődő konszolidáció azonban gyorsan megtörik a főurak ellenállásán, és a külpolitikai fejlemények következtében: Habsburg Albert annak fejében, hogy a tatárjárás idején fegyveres segítséget ígért IV. Bélának, amit persze nem teljesített, saját fiának, szintén Albertnek követeli a trónt. A magyar csapatok a békétlenkedő sógorok földjére lépve kétszer is győzelmet aratnak, aminek következménye az 1291. augusztus 28-ai hainburgi béke. A nápolyi Anjouk sem tétlenkednek azonban, és leányági örökösödés címén maguknak vindikálják a magyar koronát. Ehhez magyar vármegyék adományozásával keresnek híveket: Subic Pál megkapja Horvátországot, a Kőszegiek pedig Vas és Sopron vármegyét. Az események ettől kezdve a IV. László idejéből ismert módon folytak. A Kőszegiek ellen haddal induló uralkodó kellő erő hiányában nem mert megütközni Kőszegi Ivánnal, majd a békekötés után visszafelé vonuló királyon rajtaütöttek a lázadók és kíséretével együtt foglyul ejtették. Bár András rövid időn belül kiszabadult, a merényletet nem követte bosszú és Kőszegi Iván ispáni méltóságait is megtarthatta.
Az Úr 1297. esztendejében III. András az egyre erősebb Csák Máté ellen visel hadat, hogy hatalmát visszaszorítsa, és várakat, erődítményeket vegyen vissza királyi birtokba. Miután sikerrel visszafoglalta Pozsonyt, a várat újdonsült osztrák feleségének, Ágnes királynénak adományozta, aki Habsburg Albert lánya volt, a kényszerűség szülte szövetség „zálogaként”, ezért cserébe hadi támogatást nyújtott Albert a Kőszegiek elleni háborúban. Az 1298-as a domonkosok kolostorában tartott pesti országos gyűlésen a klérus és a nemesség nyomására ismét egy pontokba szedett dekrétum született, amely megállapította a király „lagymatagságát” a főurak hatalmaskodásával szemben, és kötelezte őt az 1290-es reformok végrehajtására. A gyűlésen azonban sem Bicskei Gergely, az új esztergomi érsek, sem a bárók nagy része nem jelent meg. András ezt ellensúlyozandó a gyűlés után a hozzá hűséges bárókkal: Ákos István országbíróval, Balassa Demeter zólyomi és pozsonyi ispánnal, Rátót Domokos tárnokmesterrel és az egyúttal nádorrá kinevezett Aba Amadéval, szabályos hűbérszerződést kötött, és ezáltal megkezdődött a hűbérrendszer kialakulása hazánkban. A felmutatott erő hatására 1299-ben végül a Kőszegiek (Henrik, Miklós és Iván) is királyhűségre tértek, 1300-ban pedig Csák Máté is. Mindez persze nem az őszinte megbánás, hanem kizárólag az erőviszonyok átmeneti átrendeződése miatt történt meg.
Időközben az Anjou-k sem pihentek, II. Károly nápolyi király 1300 augusztusában Magyarországra küldte unokáját, Carobertot, aki Dalmáciában szállt partra, Subic Pál vendégszeretetét élvezve. András értesült a hírről, de nem lépett, pedig a déli nagy családoknak tartományúri címeket küldtek, így Babonics István, Frangepán Duim és Csák Ugrin a törvényes király ellen fordult, sőt Bicskei Gergely új esztergomi érsek is a trónkövetelőt támogatta. A közepes sereggel Észak felé vonuló Károly Róbertet jó eséllyel legyőzhette volna csatában András, azonban ezt mégsem tette meg. Habsburg Albert támogatására – feleslegesen – várt, majd 1301. január 14-én váratlanul meghalt. Halálát gyorsan ölő méregnek tulajdonították, éppen úgy, mint anyjáét, aki néhány hónappal előtte halt meg. Bizonyíték nincsen rá, de azt beszélték, hogy a Borsák álltak András király megmérgezése mögött, mint Kun László esetében is, bosszúból az Erdélyben elszenvedett méltánytalanságokért, az elvett területekért.
A hirtelen megüresedő trónra számtalan jelentkező tűnik fel, de egyik fél sem eléggé erős ahhoz, hogy megszilárdítsa hatalmát. A zavaros belpolitikai helyzetet kihasználva a tartományurak egyre nagyobb befolyásra tesznek szert. Háború, intrika, és árulás jellemzi a hadakozó nemzetségeket, akiknek semmi nem drága a hatalom megszerzéséért: így kezdődik a játékunk, a magyar TRÓNOK HARCA!
