Utazás térben, időben, képzeletben
Aki térben utazik, határokba botlik.
A nyelvi határ áttetsző, olykor láthatatlan, alig-alig érzékelhető: lassan haladva hegyen-völgyön át, idő múltán vesszük csak észre, hogy többen körülöttünk már nem a mi nyelvünkön beszélnek.
Az életformahatár gyakran jól látható, mindig átélhető: a folyó egyik partján síkság, ott gabonát, kukoricát vetnek a parasztok, a csikósok ménest legeltetnek; a túlparton hegyek magasodnak, ott bányászok, favágók élnek.
A politikai határ – gyakran csak sorompó, néha szögesdrót, vasfüggöny, aknazár – mindenkit megállásra kényszerít: engedéllyel, útlevéllel, vízummal járható át, s olykor az engedély is csupán a kiváltságos kevesek joga, lehetősége.
Van úgy, hogy még érvényes útlevéllel a zsebünkben sem könnyű átlépni a sorompóval lezárt határt. Karinthy Frigyes 1929 tavaszán útnak indult, s a Pesti Naplóban április 28-án megjelent írásában – Kassa, Eperjes, útinapló – így jajdult: „S már a határnál vagyok s mintha eleven, még vérző seben gázolna keresztül a vonat, ahogy megpillantom az első idegen feliratokat ott, ahol nemrég a testem és vérem nyelvén szóltak hozzám. Begyógyulhat valaha ez a seb, vagy fel kell vágni, újra bevarrni, vagy újat vágni valahol másutt – a baj megvan, nem lehet letagadni, az a kérdés csak, lehetne kezelni belülről, vagy csak a kés segít? Istenem. Fáj.”
Hová utazzon a magyar író, ha az összezsugorított hazában utazni fáj?
Utazhat az időben.
Jókai Mór a kiegyezés korának fojtó szorításából akarván menekülni, 1872-ben megírta A jövő század regényét; az amerikai állampolgár Márai Sándor hontalan magyarként 1971-ben Magyarországról álmodva arról mesélt: Rómában történt valami – az ókorban.
Karinthy Frigyes a nagy háború idején, 1915-ben Gulliver maszkjában, de nem jószántából képzelt világba, Faremidóba utazott.
Karinthy Frigyes - Utazás Faremidóba - Capillária - Utazás a koponyám körülFaremidó lakóinak szervezete (pontosabban szerkezete) szervetlen anyagokból szerveződött, s ezért végtelen sokáig élnek. Már tízezer éve figyelik a Föld lakóinak, a betegeknek folyamatos romlását, korcsosodását. Kifinomult, fejlett szerkezetük dallamokban „beszél” – innen országuk neve: Fa-re-mi-dó s lakóinak elnevezése: szó-la-szi –, de közöttük is vannak betegek, akik a földi betegekhez, tehát az emberekhez hasonló ostobaságokat fecsegnek. Például: történelmi materializmus és hasonlók…
Faremidó lakói látják azt is, hogy a Föld valójában nincs veszélyben, mert az ott élő emberek (do-szi-rék) újra és újra egymás ellen fordulnak, öldöklő, pusztító háborúkat vívnak, így idővel elpusztítják egymást és a Földön helyreáll a béke – emberek nélkül.
Gullivert – azaz Karinthy Frigyest – a lehangoló tapasztalat nem rettenti vissza, s néhány év múlva újra útra kel. Menekül az őt körülvevő világból: képzeletben utazik.
Capillária a tenger mélyén fekszik: eszményien szép és okos és vonzó, csak a jelen időben, örömeikben élő asszonyok, az oihák és robotoló, rabszolgasorban tartott, a múltra emlékező, jövőt építő férfiak, a bullokok a lakói. Gulliver a tenger mélyén, a képzelete szülte birodalomban éli át földi létünk, férfi és nő, nő és férfi tragikomédiáját: „Férfi és nő – hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.”
Karinthy Frigyes harmadik utazása – Gulliver-maszk nélkül – egyszerre történik térben, időben és képzeletben. A valóságos tér: Budapest, Bécs, Stockholm. Idő: 1936 tavasza. A történet: Karinthy Frigyest budapesti és bécsi hosszas előkészítő vizsgálatok után Stockholmban megoperálta a világhírű agysebész, Olivecrona professzor. A műtét sikerült, s az író néhány hét múlva gyógyultan távozott a klinikáról.
Az egyik orvos – látva az író gyors gyógyulását – felkiáltott: Csoda!; Karinthy Frigyes újra látott, tudott írni, olvasni, szorongás és félelem nélkül gondolkodni, ezért nem sokkal hazaérkezése után újraélte valóságos és képzelt utazását: megírta a történetet, utazását saját koponyája körül.
Az Utazás a koponyám körül hiteles beszámoló: egy bonyolult, veszélyeket rejtő agyműtét részletes története.
És lebilincselő regény: váratlan fordulatok, érdekes emberek, okos gondolatok, környezetfestő leírások, érdeklődésünket fogva tartó cselekmény.
És megrendítő vallomás: a halál torkában villanásszerű képekben mire emlékezett a múltból, hogyan álmodott a jövőről Karinthy Frigyes – a műtőasztalon, az élet és halál közötti szűk mezsgyén bolyongva hogyan álmodja pillanatról pillanatra átrendeződő rendbe élete emlékeit.
Amit nem mondhatott el senkinek, elmondta hát mindenkinek: „ráfanyalodtam arra, amit irodalomnak neveznek: hogy egyszerre mindenkinek mondjam el azt, amit külön-külön senki se akar meghallgatni.”
Három regényt, három útirajzot tart kezében az olvasó. Karinthy Frigyes remek idegenvezető: valóságos és képzelt birodalmak titkaiba avat be, s ha együtt utazunk vele, és mint ő, a kalandok után – tarsolyunkba gyűjtött tapasztalatokkal bölcsebben – hazatérünk, otthoni gondjainkban is könnyebben fogunk tájékozódni, képesek leszünk okosabban dönteni, bátrabban s boldogabban fogunk élni.
Mint Gulliver Faremidóból és Capilláriából hazatérte után és mint Karinthy Frigyes, aki szerencsésen túlélte a súlyos műtétet, „utazását” – és elmesélte mindannyiunknak valóságos és képzelt kalandja valamennyi tapasztalatát.
Szigethy Gábor, 2013. március 6.
