Kittenberger Kálmán 1881-ben született Léván. Tanítóképzőt végzett, majd a hétfalusi csángó községek egyikében, Tatrangon volt néptanító. Természettudományos vonzódása keltette föl az érdeklődését Afrika élővilága iránt. 1902-ben a Nemzeti Múzeum megbízásából afrikai gyűjtőútra indult. Kisebb-nagyobb megszakításokkal éveket töltött el a "fekete kontinensen" - az első világháborúban az őserdő közepén nyilvánították hadifogolynak, majd Indiába internálták. A kontinens keleti és közép-keleti vidékeit járta be gyűjtőútján, melyekről szakfolyóiratokban és népszerű, olvasmányos vadásztörténeteiben számolt be. (Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában 1927; A megváltozott Afrika 1930).
Népszerűsége az elmúlt évtizedekben sem csökkent, könyvei az olvasói igényeknek megfelelően újabb és újabb kiadásokat érnek meg. A jeles Afrika-kutató 1958-ban halt meg, Nagymaroson.
Kittenberger Kálmán a régi Afrika szerelmese, az általunk Afrika vadászkönv címen kiadott A megváltozott Afrika lapjain az átalakulóban levő földrész életéről ír. 1928-29-es ugandai és belga kongói útján Afrika gyors ütemű civilizálódására figyelt föl: megjelennek az autós vadászok, akik rekordidő alatt rekordzsákmányt ejtenek el; a bennszülöttek még élő törzsi szokásai fejlett munkásöntudattal elegyednek.
A varázslatokban hívő, babonás, totemállatot tisztelő - egyébként mohamedán vagy keresztény - négerek olykor már sztrájkolnak is a több fizetség reményében. Kittenberger részletesen ír az őslakók kunyhóiról, "ruházatáról", hiedelemvilágáról, vadásztudományáról, nem kevés humorral fűszerezve megfigyeléseit.
A vadon élővilága is megváltozott, egyik-másik fajtát csak a gondos vadvédelem óvta meg a kipusztulástól, másoknak a szokásai változtak meg. A gyakran vadászott elefántok például sokkal támadóbbak lettek, s Kittenbergernek nem egy kellemetlen találkozása volt a feldühödött agyarasokkal. Sikeres és sikertelen elefántvadászatok, kockázatos rinocéroszkaland, bivalyvadászat, óriásdisznó-űzés izgalmakban bővelkedő leírása mellett megismerkedhetünk az őserdei élet minden kellemetlenségével. Az írtószereknek fittyet hányó moszkitók, az óriáspatkányok és az óriáskígyók nemcsak kellemetlen, veszedelmes szomszédság is. S ki gondolná, hogy vadonban járni néha annyit tesz, mint hónaljig süppedni az elefántnyomban, s hogy a rosszkedvű víziló nemcsak felborítja a fatörzsből vájt csónakot, de ketté is roppantja a vízbe pottyant utast?!
Az őserdő veszélyeiről és szépségeiről öreg afrikakánusként vall Kittenberger e rendkívül szórakoztató, olvasmányos könyvében.
