Regény, lírai napló, önéletrajz, egy testi és lelki állapot tükre, avagy tündérmese...? Kissé mindegyik, és egészen egyik sem a világirodalomnak ez a remeke, amelyet hosszú idő múltán új fordításban ismét kezébe vehet a magyar olvasó. Knut Hamsun norvég író Éhsége 1890 óta a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent, s az éhező oslói fiatalember érzelmes története ma már ahhoz a bizonyos kétezer könyvhöz tartozik, amelyet a művelt embernek illik ismernie. Olló úr, a laparchivárius, Ylajali, a koplaló költő életén átsuhanó leányka, az udvarias zacis, a perecárusnő: mind felejthetetlen alakjai ennek a modern mesének, a háttérben pedig kirajzolódnak a még Kristiániának nevezett norvég főváros kikötői, szegény- és gazdag negyedei, kissé a múlt század végi társadalom is.
Hamsun regénye hosszabb szünet után jelenik meg ismét magyarul. Az élete vége felé nyíltan fasisztává lett, és a nácikkal lepaktáló írót és műveit évekig megvetés sújtotta, hazájában sem adták ki. Hamsun írói fejlődését ma sem értékeljük másképp, mint a második világháború alatt, quislingista tevékenységét ma is elítéljük, és világosan látjuk regényeiben azokat a vonásokat, amelyek előrevetítik Hamsunnak népével, a világ kultúrájával szemben elkövetett árulását, mégis elérkezett már az ideje annak, hogy a világirodalom eme kétségtelen nagy jelentőségű művét újra olvassuk. Hamsunnak ez a könyve ugyanis maradandó érték a norvég és az európai irodalomban, nemzedékek ismerkedtek meg belőle a századforduló norvég életével és egy hosszú írói pálya kezdetével.
